A szlovén kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy jogszabályt dolgozzanak ki a 16 éven aluli gyermekek közösségimédia-használatának korlátozására – közölte Matej Arcon miniszterelnök-helyettes a kabinet ülése után.
Kiemelte: a kezdeményezést az oktatási tárca vezeti, a javaslatok kidolgozásába iparági szakértők és a digitális átalakításért felelős minisztérium is bekapcsolódik az intézkedések elfogadása előtt.
Arcon szerint a gyermekek és a 16 év alatti fiatalok közösségimédia-használatának negatív hatásait megelőzni kívánó jogszabály előkészítését más országok hasonló lépései inspirálták.
A kormány a tartalommegosztással foglalkozó közösségi platformok szabályozását tervezi, és egyelőre a 16 éven aluliak hozzáférésének korlátozását célozza – mondta, megnevezve egyebek mellett a TikTokot és a Snapchatet.
Hozzátette: a jogszabályi keretet szakértői véleményekkel egészítik ki, és előkészítik a hálózatok korlátozásának jogalapját a gyermekek és fiatalok védelme érdekében.
A 16 éven aluliakra vonatkozó közösségimédia-tilalom decemberi ausztráliai bevezetése nyomán Európában több országában erősödött a hasonló lépések iránti igény. Franciaország, Dánia és Görögország konkrét intézkedésekkel jár az élen, Spanyolország és Portugália pedig ezen a héten jelentett be életkori korlátozásokat.
Uniós szinten is megjelentek a szigorúbb felügyeletre és korlátozásokra irányuló felhívások. Az Európai Parlament tavaly novemberben elfogadott, nem kötelező erejű állásfoglalásában a közösségi média, a videómegosztó platformok és a mesterségesintelligencia-eszközök önálló használatára 16 éves korhatár bevezetését szorgalmazta, a 13-16 évesek számára szülői vagy gondviselői hozzájárulással.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavaly szeptemberben szintén egy uniós szintű korhatár megfontolását sürgette, és szakértői testület felállítását jelentette be további javaslatok kidolgozására – emlékeztetett a szlovén média.
Nyitókép: A 16 éven aluliakra vonatkozó közösségimédia-tilalom decemberi ausztráliai bevezetése nyomán Európában több országában erősödött a hasonló lépések iránti igény (Fotó: pixabay.com)


