2024. június 17., hétfő

Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány

Az erőműveket és alállomásokat ért orosz rakétacsapások következtében mostantól hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány, augusztustól, szeptembertől várható némi javulás – közölte csütörtökön Jurij Bojko, az ukrán miniszterelnök tanácsadója az Ukrenerho országos áramszolgáltató vállalat felügyelőbizottságánál Kijevben.

Mint mondta, takarékosságból már szerdán és csütörtökön is ellenőrzött, fokozatos regionális leállások voltak az áramszolgáltatásban. A fővárosban, Kijevben is egész utcák maradtak áram nélkül.

Bojko hangsúlyozta, hogy az ukrán energetikai hálózat elleni orosz támadásokban jelentős károk keletkeztek. 

A tanácsadó szerint a mostani hűvösebb időjárás miatt a fogyasztás még magas, késő nyáron azonban apadni fog, sőt akkor már több napenergia is elérhetővé válik majd.

Oroszország az utóbbi több mint két hónapban fokozottan támadott ukrán erőműveket, alállomásokat és távvezetékeket. Hivatalos adatok szerint az áramtermelés 44 százalékkal esett vissza. A szénerőművek áramtermelése szinte teljesen leállt. Károkat szenvedtek a vízerőművek is a Dnyeper (Dnyipro) folyó mentén. Az atomerőművek nagyrészt még termelnek áramot, de az áramimport is kevés ahhoz, hogy fedezni tudják a szükségleteket.

Az országosan elosztott, tervszerű leállások mellett a harcok miatt is kimaradások vannak a szolgáltatásban. A keleti Harkivban például csütörtökön 33 300 háztartás, az északkeleti Szumi régióban pedig 8500 maradt áram nélkül az ukrán energiaügyi minisztérium közlése szerint.

Nyitókép: Pixabay