2024. május 8., szerda

Líbiából érkezőket szállító hajó érkezett Lampedusára

Lampedusa szigetére érkezett 347, Líbiából indult emberrel a fedélzetén egy halászhajó szerda este, miután a rendőrségi járőrhajók és a parti őrség a kikötőbe kísérte.

A 25 méteres hajó Bangladesből, Pakisztánból, Egyiptomból és Szíriából származó embereket szállított Zuárából Európába – jelentették a hatóságok. A fedélzeten két nő volt.
Ezzel 356 főre emelkedett a helyi befogadóközpontban várakozó menedékkérők száma, miután a rossz időjárás miatt kevesebb hajó érkezett, és a központ napokig üres volt.
Az embercsempészek egy útért akár 4000-8000 eurót is elkérnek áldozataiktól.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerdán parlamenti felszólalásában kijelentette, hogy szerinte egy éve hivatalban lévő kormányának köszönhető, hogy az utóbbi időben csökkent az Olaszországba érkező illegális bevándorlók száma.
„Az általunk megkezdett munka most meghozza gyümölcsét" – fogalmazott a jobboldali politikus.
Mivel Lampedusa közelebb van Afrikához, mint Olaszország többi részéhez, a kis sziget az Európába irányuló illegális migráció egyik fő állomása. Idén 140 ezer ember érkezett már Olaszországba szabályos papírok nélkül; jóval több mint a tavalyi év azonos időszakában.

Nyitókép: MTI, archív