2024. május 11., szombat

A román gazdák szerint moldovai áruként érkezett az ukrán gabona Romániába

Moldovai áruként érkezett Romániába az ukrán búza és repce – állítják a román mezőgazdasági termelők a bukaresti kormányhoz eljuttatott, a Maszol.ro hírportál által kedden idézett levelükben.

„Bár azt mondták, hogy március 15. és szeptember 15. között betiltották az ukrán búza, az árpa, a repce, a napraforgó és a kukorica szállítását Romániába, Lengyelországba, Magyarországra, Szlovákiába és Bulgáriába, az európai, az ukrán és a nemzeti hatóságok ezt nem tartották be, amit a statisztikai adatok bizonyítanak" – idézi a gazdáknak a kormányhoz intézett levelét a kolozsvári lap.
Az országos statisztikai intézet (INS) adatai szerint egyes, az ukrajnai tiltólistán szereplő mezőgazdasági termékekből a korábbinál sokkal nagyobb mennyiség érkezett Moldovából Romániába.
Májusban, amikor életbe lépett az ukrán exporttilalom, Románia 14,5 ezer tonna búzát importált a Moldovai Köztársaságból, júniusban pedig 14,9 ezer tonnát. 2022 áprilisában és májusában Románia egyáltalán nem importált búzát Moldovából, júniusban pedig mindössze 548 tonnát.
Hasonló a helyzet a repcénél is: az idén májusban 716 tonna repce érkezett Romániába a Pruton túli köztársaságból, júniusban pedig 1800 tonna. Egy évvel korábban a Moldovai Köztársaság még egyáltalán nem exportált repcét Romániába.
Levelükben a gazdálkodók megállapítják, hogy az illegális ukrán export árt a román mezőgazdaságnak, mivel az uniós minőségi szabványoknak nem megfelelő ukrán termékeket romániaiakkal vegyítik, majd román áruként küldik tovább külföldi megrendelőknek. „Ezzel a bevált partnerek bizalmának elvesztését kockáztatjuk" – olvasható a Maszol által idézett levélben.
A bukaresti kormány egyelőre nem korlátozta az ukrán mezőgazdasági termékek importját, miután szeptember 15-én lejárt a Romániára, Magyarországra, Lengyelországra, Szlovákiára és Bulgáriára érvényes uniós tilalom. Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfői bejelentése szerint Románia csak akkor hosszabbítja meg az ukrán mezőgazdasági termékek szeptember 15-én lejárt behozatali korlátozásait, ha ígéretei ellenére az ukrán fél újra próbálná indítani a Romániába irányuló exportot.

Nyitókép: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij