2024. május 12., vasárnap

Fehéroroszország harckészültség-ellenőrzést tart déli katonai egységeinél

Fehéroroszország előre be nem jelentett harckészültség-ellenőrzésbe kezdett déli katonai egységeinél Aljakszandr Lukasenka elnök, a fegyveres erők főparancsnoka utasítására – közölte kedden a védelmi minisztérium sajtóosztálya.

Aljakszandr Volfovics, a fehérorosz Biztonsági Tanács titkára a védelmi minisztérium által közzétett videoüzenetben arról beszélt, hogy ilyen ellenőrzéseket gyakorlatilag minden műveleti parancsnokságon végre fognak hajtani, de elsősorban azoknál, amelyeknek a helyzet elmérgesedése esetében elsőként kellene reagálniuk „a fehérorosz határon vagy az ország belsejében".

Valerij Revenka, a védelmi tárca nemzetközi katonai együttműködésért felelős részlegének vezetője hangsúlyozta, hogy a harckészültség-ellenőrzés pusztán védelmi jellegű.

A minisztérium tájékoztatása szerint a manőver keretében az alakulatok a kijelölt térségekbe történő gyors bevonulást, illetve a hidakon való átkelést gyakorolják a Nyeman és Berezina folyókon.

Fehéroroszország többször kinyilvánította, hogy nem fog részt venni orosz szövetségesének Ukrajna ellen indított hadműveletében.

Mindazonáltal az utóbbi időben több olyan katonai tevékenységet végzett, köztük a múlt heti terrorelhárító hadgyakorlatot, amely Kijev aggodalmát váltották ki a minszki vezetésnek az ukrajnai orosz hadművelettel kapcsolatos szándékait illetően.

Nyitókép: president.gov.by/en