2024. május 8., szerda

Elnököt választ Szlovénia

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában, reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahová valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.

Az elnökjelöltekre 3087 szavazóhelyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, külföldön pedig 30 országban lehet az urnákhoz járulni. Akik távolabb vannak a kijelölt külképviseleti helyektől, levélben is leadhatták előre a voksukat. A választáson hét jelölt indul, és amennyiben egyikük sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 13-án második fordulót tartanak a két legtöbb szavazatot szerző jelölt részvételével. Ez esetben a több szavazatot szerző jelölt győz.
A korai választásokon – keddtől csütörtökig – 68 ezer állampolgár, a szavazásra jogosultak 4 százaléka voksolt. Nagyobb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt (1,36 százalék).
A választáson hét jelölt indul, kettővel kevesebb, mint öt évvel ezelőtt. Amennyiben egyikük sem szerzi meg a szavazók több mint felének támogatását, november 13-án második fordulót tartanak az első két helyezett részvételével.
A felmérések az ellenzéki, jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásával, de függetlenként induló jelöltet, a 46 éves Anže Logart mutatták ki legesélyesebbnek, a megkérdezettek mintegy 32 százaléka őt támogatja. A németül és angolul is kiválóan beszélő Logar több ciklusban volt az SDS parlamenti képviselője, majd 2020 és 2022 között az előző, Janez Janša vezette jobboldali kormányban töltötte be a külügyminiszteri tisztséget.

A szintén függetlenként induló, baloldali, 54 éves Nataša Pirc Musar karrierjét újságíróként kezdte, 2005 és 2014 között adatvédelmi biztos volt, majd 2015-ben ügyvédi irodát nyitott, és azóta is ügyvédként dolgozik. Rá felmérések szerint a szlovén választók mintegy 20 százaléka adná voksát.
Nem sokkal marad el tőle a kampányhoz később csatlakozó 55 éves Milan Brglez volt házelnök, a Szociáldemokraták (SD) jelenlegi európai parlamenti képviselője. Őt a választók csaknem 19 százaléka támogatja. Brglez az SD és a legnagyobb kormányzó párt, a Robert Golob vezette Szabadság Mozgalom közös jelöltje.
Szlovéniában jelenleg hárompárti baloldali kormány van hatalmon, a Szabadság Mozgalom, a Szociáldemokraták és a Baloldal részvételével.
Az említett három jelölt mellett szorítóba lép még Janez Cigler Kralj volt munkaügyi miniszter, az ellenzéki konzervatív Új Szlovénia (NSI) és Miha Kordiš, a legkisebbik koalíciós párt, a Baloldal jelöltjeként. A parlamenten kívüli pártok közül Sabina Senčar nőgyógyász, a Resni.ca oltásellenes párt, valamint Vladimir Prebilić, a Zöldpárt színeiben méreti meg magát. Valamennyiük támogatottsága 5 százalék alatt van.
A szavazópolgárok 19 óráig adhatják le voksukat.
Az eredményeket 20 órától folyamatosan hozza nyilvánosságra az országos választási iroda.

Szlovéniában az államfő főként reprezentatív, de politikailag fontos szerepet tölt be. Ő a hadsereg főparancsnoka, és magas rangú tisztségviselőket is kinevez, többek között a nemzeti bank elnökét. Megbízatása öt évre szól, és legfeljebb egy alkalommal választható újra.