2024. május 9., csütörtök

Európai Unió: Szlovénia 100 millió euró segélyt kap idén, 300 millió eurót jövőre

Szlovénia idén 100 millió eurót, jövőre pedig 300 millió eurót kap az Európai Unió Szolidaritási Alapjából a közelmúltbeli áradások következményeinek kezelésére – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Ljubljanában.

Kiemelte: Robert Golob szlovén miniszterelnökkel három részből álló, egy azonnali, valamint egy közép- és egy hosszú távú szükségletekre szánt pénzeszköz-csomagról tárgyalt.
„Sok beruházásra lesz szükség az ország helyreállításához" – mondta von der Leyen, az árvíz által leginkább sújtott területeken tett látogatása után.
Szlovéniának fel kell mérnie a károkat és kérelmet kell benyújtania a Szolidaritási Alaphoz – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy most a gyorsaság a legfontosabb.
Úgy vélte: az idő kulcsfontosságú a további finanszírozások megszerzéséhez is a Helyreállítási Alapból, amelyben 2,7 milliárd eurós hitel áll Szlovénia rendelkezésére.
Szlovéniának augusztus végéig van ideje a további hitelek igénylésére. Golob és von der Leyen megállapodott abban is, hogy azonnal közös munkacsoportot hoznak létre annak érdekében, hogy Szlovénia hozzájusson ezekhez a pénzeszközökhöz.
Ami a kohéziós alapokat illeti, von der Leyen megjegyezte: a Szlovénia a rendelkezésére álló 3,3 milliárd euró egy részét már konkrét projektekre fordítottak, de meggyőződésének adott hangot, hogy ezek közül „sok projekt már nem létezik". Elmondta, hogy a Bizottság „maximális rugalmasságot" fog tanúsítani.
Golob hasonlóképpen rugalmasságot sürgetett a kohéziós alapok átprogramozásában. „Ha nem tudjuk az alapokat az újjáépítésre átirányítani, akkor semmit sem jelentenek számunkra" – fogalmazott.
Bejelentette továbbá, hogy a kormány uniós és hazai hozzájárulásokból külön alapot hoz létre, amely az újjáépítésre szánt pénzeket kezeli majd. Az első hozzájárulás, 300 millió euró, a szlovén költségvetésből származik majd – mondta.
Szlovéniát története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtotta. A kormányfő szerint a heves esők okozta áradások – amelyek az ország területének kétharmadát érintették – akár 500 millió euró kárt is okozhattak. A természeti katasztrófának hat halálos áldozata is van.
A szlovén kormány vasárnap jelentette be, hogy Ljubljana segítségért folyamodik az EU és a NATO mechanizmusain keresztül.

Nyitókép: ALES BENO/ANADOLU AGENCY/AFP