2024. május 12., vasárnap

Tüntetők Koránt égettek Dániában az egyiptomi és a török nagykövetség előtt

Tüntetők kisszámú csoportja Koránt égetett Dániában a koppenhágai egyiptomi és török nagykövetségek előtt kedden.

A keddi megmozdulásokat a Dán Hazafiak nevű csoport szervezte, amely a muszlimok szent könyvének egyik példányát hétfőn és a múlt héten a koppenhágai iraki nagykövetség előtt égette el. Az utóbbi egy hónapban két hasonló incidens volt Svédországban.
A török külügyminisztérium kedden határozottan elítélte a Korán elleni „támadásokat" hozzátéve, hogy a dán hatóságok, azzal, hogy hagyják ezt megtörténni, nem látják a lehetséges következmények súlyosságát. Törökország már hétfőn felszólította a dán vezetést, hogy megfelelő intézkedésekkel vegye elejét az iszlám ellen irányuló „gyűlölet-bűncselekménynek".
Bahrein a nap folyamán bekérette a svéd ügyvivőt és tiltakozását fejezte ki a stockholmi Korán-égetésekkel kapcsolatban.
Az egyiptomi külügyminisztérium is bekérette az országban működő svéd diplomáciai képviselet ügyvivőjét kedden az iszlám vallás szent könyvének meggyalázása miatt.
Dánia ugyan „provokatív és szégyenletes cselekményekként" elítélte a Korán-égetéseket, de arra hivatkozott, hogy „a véleménynyilvánítás és gyülekezés szabadságát is tiszteletben kell tartani". Lars Lokke Rasmussen külügyminiszter kedden kijelentette, hogy konstruktív beszélgetést folytatott a kérdésben iraki hivatali partnerével. – Megismételtem, hogy Dánia elítéli ezeket a kisszámú ember által elkövetett szégyenletes cselekményeket. Hangsúlyoztam, hogy minden tüntetésnek békésnek kell maradnia" – írta a korábban Twitter néven ismert X közösségi platformon.