2024. május 9., csütörtök

Hivatali visszaéléssel és csempészettel is gyanúsítják a korábbi montenegrói rendőrfőkapitányt

Letartóztatta a montenegrói rendőrség hétfőn az ország egykori rendőrfőkapitányát, mert a gyanú szerint hivatali ideje alatt visszaélt hatalmával, valamint bűnszervezet alakításában és csempészetben vett részt – közölte az ország ügyésze.

Veselin Veljović 2007 és 2011, valamint 2018 és 2020 között volt az ország rendőrfőkapitánya, és a volt montenegrói elnök, Milo Đukanović egyik közeli szövetségeseként ismerték, akinek 2020 és 2023 májusa között biztonsági főtanácsadója is volt.

Ugyanezen gyanú alapján a rendőrség elfogott még egy férfit hétfőn, két további gyanúsított ellen pedig elfogatóparancsot adott ki.

Dritan Abazović montenegrói miniszterelnök a közösségi médiában üdvözölte az egykori országos rendőrfőkapitány elfogását.

„A törvény keze végre Veselin Veljovićot is elérte" – írta a kormányfő, és hozzátette: sok munka vár még rájuk.

Nyitókép: Vijesti/Dušan Cicmil