2024. május 9., csütörtök

Befogták a futót halálra marcangoló medvét Olaszországban

Megtalálták és befogták a JJ4 jelű nőstény medvét, amelyik április elején halálra marcangolt egy futót az észak-olaszországi Trentinóban – közölték kedden a tartomány hatóságai.

A 26 éves Andrea Papi holttestét április 6-án találták meg. A fiatal futó egy Caldes falu melletti erdei ösvényen találkozott szembe a medvével, amely rátámadt és halálosan megsebesítette. A hatóságok azóta DNS-minták alapján keresték az állatot.

Kiderült, hogy a 17 éves nőstény medve korábban már két másik embert is megtámadott Trentinóban. A tartomány vezetése leölési parancsot adott ki az állatra, de annak végrehajtását egy közigazgatási bíróság április 14-én felfüggesztette állatvédő szervezetek nyomására. Az ügyet a bíróság egy májusi meghallgatáson fogja felülvizsgálni.

Maurizio Fugatti, Trento autonóm megye elnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, ha a bíróság hozzájárul, akkor végeznek az állattal.

A tragikus eset óta fellobbant a vita Olaszországban a medvékkel kapcsolatban. A trentinói hatóságok adatai szerint 2021-ben száz medve élhetett a térségben, és a tartomány vezetése az állományt mintegy felére csökkentené, az agresszív állatokat kilőnék.

Sajtójelentések szerint a térség több településének polgármestere is támogatja az elképzelést. Állatvédők ugyanakkor bírálják a tervet, és azt szorgalmazzák, hogy alakítsanak ki inkább folyosókat a vadállatok számára, vagy készítsék fel jobban az embereket arra, hogyan kell kezelni egy vadon élő állat felbukkanását.

Nyitókép: pixabay.com