2024. május 9., csütörtök

Harminc óra után sikerült kimenteni egy barlangászt

Súlyos fejsérüléssel, harminc óra után sikerült kimenteni egy 33 éves barlangászt egy újonnan felfedezett barlangból hétfőn hajnalban a délnyugat-szlovéniai Cerknica közelében. A sérült nőt helikopterrel szállították a ljubljanai kórházba – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Sandi Curk, a Tengermellék-Belső-vidék (Primorsko-Notranjska) régió polgári védelmi központjának vezetője elmondta: a sérült barlangász pulzusa és vérnyomása normális volt, amikor hordágyon kihozták a barlangból.
A ljubljanai kórház közölte: a fiatal nő sérülései továbbra is életveszélyesek, állapota pedig kiszámíthatatlan.
Az egy évtizedes tapasztalattal rendelkező sérült barlangász a helyi Rakek barlangász klub tagja volt. Egy hat fős csoporttal szombaton a Vranjedol-barlang újonnan felfedezett sziklaüregének eddig ismeretlen részeit kutatta, amikor egy kőtömb a fejére zuhant, és átszúrta a sisakját. A csoport egyik tagja azonnal kimászott a barlangból, hogy segítséget kérjen, míg a többiek vele maradtak. Nem sokkal később egy orvosi csapat leereszkedett a szakadékba, hogy sürgősségi ellátásban részesítse.
A barlangnak több szűk járata is van, amelyeket először kis mennyiségű robbanóanyaggal óvatosan ki kellett tágítani, így a művelet több órán át tartott. A mentőknek ezután négy óra és öt percbe telt, mire a két méter hosszú, és 70 centiméter széles hordágyon hajnali négy körül ki sikerült húzniuk a sérült nőt a baleset mintegy 100 méter mélyen lévő helyszínéről.
A mentésben több mint száz barlangi mentő vett részt. Elmondásuk szerint ez volt az ország történetének legnehezebb barlangi mentőakciója.

Nyitókép: Illusztráció/Pexels