2024. május 9., csütörtök

Már több mint 600 ember érintett a földrengés utáni nyomozásban

Több mint 600 személy ellen folyik nyomozás Törökországban a hónap elején történt földrengésben összedőlt épületekkel kapcsolatban. A török igazságügyi miniszter szerint a 184 már őrizetbe vett gyanúsított között vállalkozók és épülettulajdonosok is vannak.

Törökországban mintegy kétmillió ember kényszerült elhagyni otthonát, mert az lakhatatlanná vált. A hatóságok folyamatosan dolgoznak az épületek lebontásán és a romok eltakarításán.

Több településen, köztük Diyarbakirban is, a helyiek azt kifogásolják, hogy a kormány biztonsági okokra hivatkozva nem engedi, hogy az épületek lebontása előtt elvigyék értékes tárgyaikat és alapvető háztartási eszközeiket, pedig sokan azt mondják, hogy milliós értékű árujuk van a romok között vagy alatt. A háztulajdonosok otthonaik előtt gyülekeznek, és nézik, hogyan rombolják le házaikat.

A hatóságok eddig 1,3 millió épületet vizsgáltak át, és megállapították, hogy 173 000 ingatlan vagy teljesen összeomlott, vagy olyan súlyosan megrongálódott, hogy azonnal le kell bontani. Az állam 10 000 lírát, azaz nagyjából 200 000 forintot fizet minden olyan családnak, amelynek házában kisebb kár keletkezett. Azoknak a tulajdonosoknak, akiknek a háza súlyos károkat szenvedett, az állam egy éven keresztül havi 40 000 forintnak megfelelő összeget fizet. Azoknak pedig, akiket el kell költöztetni, 300 000 forintos összeget fizet az állam.

A kormány azonban nem különített el kártérítést azok számára, akik elvesztették bútoraikat és háztartási eszközeiket.

Nyitókép: (Fotó: twitter / netebiti)