2024. május 12., vasárnap
UKRAJNAI HÁBORÚ

Fontos vendéget várnak Kijevbe az Európa-napra

Az EU újabb szankciókat készül bevezetni Moszkva ellen

Az orosz erők átfogó rakéta- és légitámadást hajtottak végre hétfő hajnalban, több ember halálát és sebesülését okozva. Előzőleg jelezték: visszafogott ünnepséget tartanak május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelem napja alkalmából. Kijevben módosították az ünnepi beosztást, s ma már Európa-napot tartanak. A fővárosi megemlékezésen részt vesz Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.

Az orosz haderő hétfőre virradó éjjel kiterjedt légitámadás-sorozatot indított Ukrajna több térsége ellen. A csapás két fő célpontja a főváros és Odessza megye volt. Az ukrán parancsnokság szerint a védelem megsemmisítette mind a 35 drónt, amelyeket Oroszország indított különböző célpontok ellen.
A Kijevre hullott dróndarabok öt személyt megsebesítettek, több épületet és autót megrongáltak – közölte Vitalij Klicsko polgármester. Szerinte a fővárost még nem érte olyan intenzitású támadás, mint tegnap.

Odessza megyét nyolc nagy hatótávolságú rakétával lőtték a megszállt Krím-félszigetről. Emellett nyolc rakéta- és légicsapást mértek Harkiv, Herszon és Mikolajiv megyékre, és ágyúzták is a területeket. „Sajnos vannak halottak és sebesültek, továbbá magas épületek, magánházak és más polgári infrastruktúra sérült meg” – olvasható az ukrán vezérkar jelentésében. Szerhij Bratcsuk, az odesszai katonai közigazgatás szóvivője szerint egy élelmiszerraktár és egy tengerparti szabadidőközpont is találatot kapott, majd kigyulladt.

Az orosz erők fokozták Bahmut ágyúzását is – közölte a város védelméért felelős ukrán tábornok. A támadásokban valószínűleg a jövőben is részt vesznek a Wagner orosz zsoldossereg tagjai, jóllehet vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin a hét végén azzal fenyegetőzött, hogy a súlyos emberveszteségeik és az akadozó lőszerutánpótlás miatt csapatai május 10-én távoznak Bahmutból, az eddig elfoglalt területeket pedig átengedik az orosz reguláris erőknek. Úgy tűnik, a zsoldosvezér fenyegetőzése megtette hatását, mert Moszkva megígérte az utánpótlási gondok orvoslását. Ezek után pedig aligha lehet arra számítani, hogy a magánhadsereg visszavonul Bahmutból.

Aknaszedő traktor is van már. A prototípust a közelmúltban Krivji Rihben mutatták be a médiának (Fotó: AP/Beta)

Aknaszedő traktor is van már. A prototípust a közelmúltban Krivji Rihben mutatták be a médiának (Fotó: AP/Beta)

VISSZAFOGOTTAN ÜNNEPELNEK

A hétvégén robbanások sorozata rázta meg a Krím-félszigeten Szevasztopol környékét is. Egy helyi tisztségviselő szerint Ukrajna áll a támadások mögött, amelyet drónokkal hajtottak végre. Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója arról számolt be, hogy személyi sérülés nem történt, a drónokat pedig lelőtték.

A Krím elleni támadást azután hajtották végre, hogy Oroszország bejelentette: visszafogott ünnepséget tartanak május 9-én a náci Németország felett aratott győzelem napja alkalmából. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő az orosz célpontok ellen elkövetett ukrán támadásokkal magyarázta a döntést.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ünnepet vette célba. A parlementnek benyújtott egy törvényjavaslatot, amely szerint Ukrajnában a jövőben május 8-án emlékeznének meg a hitleri Németország legyőzéséről és a II. világháború áldozatairól (követve több európai ország gyakorlatát). Ezzel összefüggésben aláírt egy rendeletet is, amelynek értelmében, szintén az uniós gyakorlatot követve, minden május 9-én Európa-napot tartanak „az oroszok győzelmére való megemlékezés helyett”.

Az évforduló alkalmából mondott beszédében a náci Németországhoz hasonlította Oroszországot, s kijelentette: a Kreml a nácikhoz hasonlóan pusztításra törekszik. Közölte: azokat „a régi gonoszságokat, amelyeket a modern Oroszország most feléleszt, ugyanúgy le fogjuk győzni, ahogyan a nácizmust is”. Zelenszkij szerint Ukrajna május 9-én a legfontosabb szövetségesét és az összetartozást ünnepli, illetve azt, hogy hazája Európa része.

NÉMETORSZÁG AZ ÉLEN

Az Európa-napon Kijevbe látogat Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke, ahol megbeszélést folytat Zelenszkijjel. A hírt tegnap bejelentő Eric Mamer EB-szóvivő elmondta, hogy Brüsszel újabb szankciókat készül bevezetni Moszkva ellen, és a javaslatait már elküldte a tagállamoknak. A 11. intézkedéscsomag célja, hogy „az Oroszországot érintő exporttilalom hatálya alá eső termékek ne kerülhessenek be az orosz hadigépezetbe”.

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pedig arról tájékoztatott, hogy a háború kezdetétől 2023 március végéig 3,88 millió ukrajnai kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státust valamelyik uniós tagállamban. A legtöbb ilyen jogállást Németország biztosította (1,06 millió személy számára), amelyet Lengyelország (976.575) és Csehország (325.245) követ.

Nyitókép: Az egyik (lelőtt) drón egy kijevi épületbe csapódott be. Előtérben Vitalij Klicsko polgármester (Fotó: AP/Beta)