2024. október 14., hétfő

Meggyógyul a Krivaja 2025-ben?

A Legfelsőbb Semmítőszék élére új elnököt neveztek ki – Két év alatt kétszeresére nőtt az étolaj ára

Bajsa, Topolya, Kishegyes és Szenttamás számára a Krivaja sorsát illetően mindennap fontos, nemhogy a helyzet javulása éveket vegyen igénybe – emelte ki Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője csütörtökön a köztársasági képviselőház ülésének elején, amikor arra a válaszra reagált, amelyet a környezetvédelmi minisztériumtól kapott a Krivaja-folyó szanálása kapcsán, miszerint a legnagyobb szennyezőknek számító jogi személyek 2025-ig kötelesek kiépíteni saját szennyvíztisztítójukat.

Fremond Árpád immár sokadik alkalommal tett fel kérdést a környezetvédelmi minisztériumnak, amely a Krivaja-folyó sorsára vonatkozott. Rámutatott, a Krivaja szennyezettsége kapcsán a minisztérium elrendelte ugyan, hogy a legnagyobb szennyezőnek számító jogi személyek 2025-ig saját víztisztítót építsenek ki – olyan akcióterveket kell kidolgozniuk, amelyekkel a hulladékvíz-kibocsátásának mennyiségét szabályozzák majd –, ám az akcióterv alkalmazásának végső határideje 2025. Fremond túl hosszúnak ítélte meg ezt a határidőt, így újabb kérdést intézett a környezetvédelmi minisztériumhoz, kérdezvén, van-e lehetőség arra, hogy a folyócska szennyeződésének gyorsabb ütemben vessen véget együttes erővel a minisztérium, az önkormányzat és az érintett vállalatok. Azok után az alapok után érdeklődött, amelyek pénzforrásként szolgálhatnak a gond megoldásánál. Elmondta, a tartomány támogatásával a topolyai önkormányzat egy városi víztisztító kiépítésébe kezdett, amely már az idén megkezdheti a működését. A tartományi és önkormányzati költségvetésből mintegy 600 millió dinárt fordítottak erre a projektumra, ám az állami támogatásra is szükség van, hogy a szennyezőként azonosított vállalatok is mihamarabb ki tudják építeni a saját víztisztítójukat.
Hatással tud lenni a kereskedelmi minisztérium az étolaj árára? – tette fel a kérdést Milija Miletić, az Egyesült Parasztpárt képviselője. Rámutatott, az alapvető élelmiszerek ára, amelyek közé tartozik a cukor, a só, a liszt, a tej... az elmúlt években (2019 és 2021 között) nem változott sokat, miközben az étolaj ára kétszeresére nőtt. Kiemelte, az étolaj is nagyon fontos a lakosság legnagyobb hányada számára. Választ keresett, mi okozta a drágulást, miközben a napraforgó ára nem nőtt ekkora mértékben.
A képviselői kérdéseket követően a parlament jóváhagyása értelmében Jasmina Vasović, a semmítőszék korábbi bírája személyében új elnök kerül a Legfelsőbb Semmítőszék élére. Dragomir Milojević a Bírósági Főtanács képviseletében rámutatott, a pályázatra csak egy személy jelentkezett, szakmai tapasztalatára való tekintette a főtanács egyhangúlag támogatta, majd a parlament is elfogadta.
A törvény értelmében a semmítőszék elnöki posztján való kinevezés 5 évig tart és csupán egyszer töltheti be ezt a pozíciót. Két éve megbízott elnöki tisztségben ezt a funkciót mandátumának lejárta után Dragomir Milojević töltötte be.
Jasmina Vasović a legfiatalabb bírónak számít, aki a legmagasabb szintű bíróság élére került, miközben ő maga a semmítőszékben 2018 óta dolgozik. Előtte öt évig a Fellebbviteli Bíróságon dolgozott, a szervezett bűnözéssel foglalkozó eljárásokban járt el, az előtt pedig a Belgrádi Felső Bíróság bírája volt.

Nyitókép: Parlamenti ülés (Ótos András felvétele)