2024. május 9., csütörtök

Rekordösszeg vagy szemfényvesztés?

Arról, hogy jelentős összeggel bővül a tartományi költségvetés az idén, s ettől egy teljesen új beruházási ciklus kezdetét várja a kormány, Igor Mirović vajdasági kormányfő még a hónap elején tájékoztatta a nyilvánosságot. A vajdasági parlament tegnapi ülésén el is fogadták a büdzsé módosítását, s ennek értelmében új bevételi forrásokkal, további 8,1 milliárd dinárral számolnak ebben az évben, így 116,7 milliárd dinárra bővül a 2023. évi költségvetés. A tegnapi ülésen is emlékeztettek a Szerb Haladó Párt képviselői arra, hogy a hét évvel ezelőtti adathoz képest – amikor Mirović hivatalba lépett – 90 százalékkal sikerült növelni a tartományi költségvetést, 2016-ban ugyanis 62 milliárdot tett ki a keret. Növekedett azóta a költségvetés nagyberuházásokra előirányzott része is, mely 2016-ban 12 milliárd dinár volt, ma pedig 41,2 dinárt tesz ki. 2016-ban 9,2 milliárd dinár volt Vajdaság adóssága, ma 3,9 milliárd, vagyis 4,4 százaléka a tavalyi bevételeknek. A hatalmi pártok képviselői szerint mindez arról tanúskodik, hogy felelősségteljes és sikeres pénzpolitikát folytatott a tartományi adminisztráció az elmúlt években. Az ellenzéki pártok tagjainak azonban a tegnapi ülésen is voltak bőven fenntartásai ezekkel a kijelentésekkel szemben. A fent említett adatokat egyébként a tegnapi ülésen is Igor Mirović szemléltette.

A költségvetés módosításáról szóló parlamenti vita alatt Dmitar Stanišić, az SZHP frakcióvezetője úgy ítélte meg, hogy magáért beszél már annak a ténye is, hogy a mai büdzsé voltaképpen a hét évvel ezelőttinek a duplája. Közölte, hogy jelentősek az útinfrastruktúrára, oktatásügyre elkülönített összegek, számos iskolát újítanak majd fel a nyolcmilliárdos, újonnan hozzáadott összegből. A költségvetés növekedése – hangsúlyozta – a vállalatok nyereségadójának és a magánszemélyek foglalkoztatási illetékeinek növekedése révén következett be, ami a gazdasági tevékenység erejének tudható be. Hasonló értékelést adott Pintér Anna-Mária, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője is, úgy fogalmazott, hogy az adóterhekből származó magasabb bevételek egy jól működő gazdaságnak köszönhetőek, s elégedetten szólt arról, hogy a költségvetés új 8 milliárdos részének 81 százalékát nagyberuházásokra költik el, így az idei büdzsében a kapitális befektetések 35 százalékkal jelennek meg. Kiemelt néhány, általa fontosnak tartott projektumot, például a nagykikindai Fejős Klára Általános Iskola felújítását – erre az idén 150 millió dinárt fordítanak. Lényegesnek nevezett más iskolafelújítási kezdeményezéseket is, a mezőgazdaságban az öntözőrendszerek felállítását, a kamenicai kórházkomplexum esetében pedig a 3-as blokk fejlesztésének projektumát. A frakció tagjai kiemelték még a napirendi pontok között a turisztikai stratégiának és az illegális szeméttelepek felszámolása érdekében hozott döntésnek a fontosságát.

TÖBB, DE KEVESEBB…

Nem járultak hozzá a költségvetés módosításának elfogadásához az ellenzéki képviselők. Saša Šućurović, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga körüli koalíció frakciójának vezetője azt kifogásolta, hogy a jelenlegi módosítás alapján is egyértelmű, hogy a tartomány továbbra sem kíván tenni annak érdekében, hogy minden polgára tiszta ivóvízhez jusson. Mint mondta, milliárdokkal magasabb a költségvetés, mégis 700 ezer ember marad továbbra ivóvíz nélkül a megfelelő beruházások híján. Szerinte az sem jelent semmit, hogy ma a legmagasabb a tartományi büdzsé, mert 2008-ban annyi pénze volt Vajdaságnak, mint Belgrádnak, ma azonban a főváros költségvetése kétszer magasabb, holott megközelítőleg ugyanannyian lakják. Đurađ Jakšić, a Szerb Radikális Párt képviselője szerint az infláció eszi meg a költségvetés növekedését, mert megítélése szerint tavaly óta 40–50 százalékkal drágult meg minden, de az idei májusi, hivatalos infláció is 14 százalékos. Bírálta a vajdasági hatalmat, amiért nem költ elég pénzt a mezőgazdaság fejlesztésére, szociális védelemre, valamint sport- és ifjúságügyi, de tudományos projektumokra. Ehelyett, jegyezte meg, teljesen elhibázott, értelmetlen projektumokat támogat a kormány. Az ellenzéki képviselők azt is bírálták, hogy ismét sok pénz kerül a költségvetési tartalékba, s ez – megítélésük szerint – nem jelent mást, mint politikai célok megvalósítására fenntartott, tetszőlegesen használható anyagi keretet.

Az ülésen a ház megvitatta és elfogadta a tartományi alapítású intézmények előző évi munkajelentéseit, és a meghozott mezőgazdasági, erdőgazdasági, idegenforgalmi vonatkozású programdöntéseket. Kinevezték a vajdasági ombudsman gyermekjogvédelmi és nemi egyenjogúsági kérdésekkel foglalkozó helyetteseit, Joland Kororát és Snežana Kneževićet.

A BIZTONSÁGRÓL AUGUSZTUS VÉGÉIG

Már az ülés kezdete előtt bejelentette az Új Szerbiai Demokrata Párt körüli NADA koalíció frakcióvezetője, javasolják, hogy a belgrádi iskolai mészárlást és a Mladenovac környéki utcai mészárlást követően kerüljön napirendre a vajdasági oktatási intézmények biztonsági helyzetével foglalkozó téma, amit a ház elfogadott. Prof. dr. Goran Ivančević azzal érvelt, ez a vita a Hódságon lezajlott események fényében is szükséges, mint ismeretes, másfél hónapja a Poletarac Iskoláskor Előtti Intézmény pedagógusát pedofília miatt kellett letartóztatni. A politikus szerint az ottani gyerekek a pártalapú foglalkoztatás káderének áldozatául estek.

A napirendi pont megvitatása elején Pásztor István házelnök megállapította, hogy a tragédiákat követően kialakult helyzettel kapcsolatos, a biztonság megítéléséről szóló jelentéseket sem a kormány, sem az illetékes parlamenti bizottságok nem tárták egyelőre a képviselők elé. A ház szavazás során elutasította, hogy ezek hiányában nyissanak vitát a témáról. Pásztor István egy határozatjavaslatot terjesztett elő, melyben felszólítaná a képviselőház a tartományi kormányt, hogy még a következő tanév kezdete előtt, vagyis legkésőbb augusztus végéig, készítse el és terjessze a parlament elé a vonatkozó jelentést, s fogalmazzon meg hatáskörével összhangban álló cselekvési célokat. Pásztor hangsúlyozta, egy mindannyiunk számára egyaránt fontos, rendkívül összetett témáról van szó, melynek megvitatásához szükséges a kellő felkészülés. Javaslatát a ház elfogadta, a házelnök pedig ígéretet tett arra, hogy még a nap folyamán eljuttatja a képviselőházi megkeresést Igor Mirović kormányfőnek.

Nyitókép: Igor Mirović kormányfő ismertette a költségvetés módosításának részleteit (Ótos András felvétele)