2025. december 25., csütörtök

Előrelépés a családok védelmében

Milica Đurđević Stamenkovski munkaügyi, foglalkoztatási, veterán- és szociálisügyi miniszter ma elmondta, hogy lezárult a civil szervezetek jelentkezési határideje a „szülő – gondozó” elnevezésű törvénytervezet kidolgozásában részt vevő munkacsoportba, és a testület az év végéig megalakul.

– A szakértőkből, intézmények képviselőiből és civil szervezetek delegáltjaiból álló munkacsoport – meggyőződésem szerint – az előttünk álló évben a lehető legjobb megoldást fogja kidolgozni a gondozói státusz rendezésére. Így lezárhatjuk a családpolitikai intézkedéscsomagot, és kijelenthetjük, hogy országunk – legalábbis az európai kontinensen – a legnagyobb előrelépést érte el a családok védelmében – hangsúlyozta Đurđević Stamenkovski a Pink televízióban.

Hozzátette, hogy eredetileg már december közepére szerették volna felállítani a munkacsoportot a törvénytervezet elkészítésére, azonban – mint mondta – a folyamat összetett, és a minisztérium célja az volt, hogy lehetőséget adjon különböző profilú egyesületeknek a jelentkezésre.

Magyar ember Magyar Szót érdemel