2025. szeptember 29., hétfő

Az ország elleni legsértőbb kijelentés

Aleksandar Vučić reagált a hamis fegyverexportra vonatkozó vádra – Szerbia továbbra is baráti viszonyra törekszik Oroszországgal

Szerbia továbbra is megpróbálja fenntartani a jó kapcsolatatot Oroszországgal, de nem támogatja a nemzetközi jog és rend megsértését – nyilatkozta Aleksandar Vučić államfő a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban. Mindazonáltal az ország elleni legsértőbb kijelentésnek nevezte az orosz Külső Hírszerző Szolgálat azon nyilatkozatát, hogy Szerbia fegyvereket szállít Ukrajnának, annak ellenére, hogy Belgrád hivatalosan semleges a háborúban. Visszautalt Oroszország május 29-ei nyilatkozatára, amikor is az orosz hírszerzők Szerbiát azzal vádolták, hogy kísérletett tett Oroszország hátbaszúrására. Vučić azon bírálatának is hangot adott, hogy az orosz fél Szerbia számára kedvezőtlen lépéseiről a FAZ semmit nem közölt. A mostani interjút egyébként a FAZ amiatt készítette a szerb államfővel, mert az elégedetlenségének adott hangot az újság két héttel korábban megjelent Hamis barátok című írása kapcsán, amely a Vlagyimir Putyin orosz elnökhoz fűződő kapcsolatát taglalta. Vučić szerint az írás egész megközelítése hibás volt, hiszen mint arra rámutatott igazságtalan „hamis barátokról” beszélni pusztán egyetlen kérdés miatt, és azt olyan módon értelmezni, ami nem tükrözi a valóságot. Hozzátette, hisz a barátságban és a lojalitásban, de szilárd meggyőződéssel hisz az államérdekekben is, amelyek szerinte a nemzetközi rend alapját képezik. Egy korábbi, 2023-ban tett nyilatkozatára, miszerint német politikai alapítványok pénzelnék a szerbiai tüntetéseket, úgy reflektált, hogy az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat azért nem hozta nyilvánosságra, mert nem akarta kiélezni a két ország kapcsolatát. Ugyanakkor azt is leszögezte, nem hiszi, hogy a tiltakozó diákokat a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat finanszírozza, de kétségei vannak afelől, hogy vezetőik ne állnának valamilyen formában a német állam támogatása alatt. A rendkívüli parlamenti választások lehetőségével kapcsolatban az elnök közölte: a következő választásokat 2026-ban tervezik megtartani.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Beta