2025. május 31., szombat

Másfél milliárd idegenforgalomra

A vajdasági kínálatot gazdagítja a Kelebiai Ménes

– A mai turisták többet várnak el. A jó szálláslehetőségek mellett még valamit, ami különbözik másoktól. Egy ilyen sajátosság éppen a ménes, amely rendkívül nagy lehetőségeket rejt magában – nyilatkozta tegnap Maja Gojković tartományi kormányfő, a Kelebiai Ménesbe tett látogatása során. Hangsúlyozta, hogy az idegenforgalom Vajdaság egyik nagy lehetőségének számít továbbra is, erre az ágazatra az idén másfél milliárd dináros költségvetést irányoztak elő, 50 százalékkal nagyobbat a tavalyinál. Hozzátette, hogy a ménes tulajdonosával a turizmus fejlesztéséről és a lovas múzeum építési projektjéről tárgyalt, amelynek megvalósítása már folyamatban van.
– Ez egy nagyon modern és interaktív megközelítés, amely alkalmazkodik a korhoz, a gyerekek és fiatalok igényeihez, de mindazokhoz, akik élvezni szeretnék Vajdaság ezen részének és egész Szerbiának az új turisztikai kínálatát. A tartományi kormány készen áll arra, hogy a múzeum építésének befejezése után további összegekkel támogassa a méntelepet. Hiszem, hogy ez kiváló lehetőség több hazai és külföldi turista idevonzására is, különösen a kedvező földrajzi helyzet miatt – hangsúlyozta Maja Gojković.

Kifejtette, hogy a tartományi pályázatok eddigi tapasztalatai szerint sokan foglalkoznak turizmussal, vagy szeretnének belekezdeni ebbe a tevékenységbe, de hiányoznak a kezdeti források.
– A pályázati kiírások már folyamatban vannak, vagy a végükhöz közelednek. Az aktív turizmus és a rendezvények jelentősek Vajdaság számára, és rajtuk keresztül forrásokat különítettünk el infrastrukturális munkálatokra és vendéglátóipari egységek támogatására is. Ennek köszönhetően több turisztikai ajánlat és szolgáltató megjelenése várható – közölte Gojković.
– Az elképzelés az, hogy fejlesszük a lótenyésztést Szerbiában, és ezáltal a Kelebiai Ménesünket a lótenyésztés és az arra épülő turizmus területén Európa egyik vezető központjaként pozicionáljuk. Elkötelezettek vagyunk a lótenyésztési szakma, a lovassport fejlesztése mellett – nyilatkozta Danilo Uzelac, a Kelebiai Ménes és a Vila Majur Hotel igazgatója.
Hozzátette, hogy tervben van egy lótenyésztésnek szentelt oktatási központ létrehozása, amely teljes interaktív élményt nyújt majd minden látogatónak. A központ egyfajta múzeum és oktatási tér lesz, ahol a látogatók megismerkedhetnek a lovak és a lótenyésztés történetével, megnézhetik a kocsikat, megtanulhatják a hagyományos mesterségeket, mint a bognár és patkolómesterséget, valamint megtekinthetik a lovak testfelépítését, táplálkozását ábrázoló ismeretanyagokat.
– Szeretnénk megőrizni és újjáéleszteni kulturális örökségünket olyan korszerű audiovizuális tartalmak és modern múzeumi kiállítási tárgyak révén, amelyek összhangban lesznek az aktuális trendekkel. Hisszük, hogy ez a központ jelentősen hozzájárul majd mind a helyi turizmus fellendítéséhez, mind a lótenyésztési hagyományok megőrzéséhez Szerbiában és tágabb értelemben vett térségünkben is – jelentette ki Uzelac.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Tartományi kormány