2024. július 20., szombat

Fontos az őszinte kommunikáció

Brnabić a Bundestag elnökével folytatott tárgyalással zárta kétnapos látogatását

Németország és Szerbia között fejlett parlamenti együttműködés áll fenn, ám a jövőben állandó kommunikációra van szükség a képviselőkkel és Bundestag képviselőivel egyaránt, a Bundestag ugyanis jelentős szerepet játszik az uniós integráció folyamatában – emelte ki Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke kétnapos berlini látogatásának mai zárónapján, amelyet a Kereszténydemokrata Unió (CDU) – Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) parlamenti képviselőivel költött munkareggelivel kezdett, majd tárgyalt Bärbel Bas, Bundestag-elnökkel is.

Brnabić németországi látogatását összegezve az újságíróknak azt mondta, országaink számos kérdésben más állásponton vannak, mégis jónak ítélte meg a tárgyalásokat. Mint mondta, az őszinte beszélgetés után jobban értik egymást.

A Bärbel Basszal folytatott tárgyalást követően azt mondta, az uniós bővítéspolitika mellett a parlament munkájáról, az ODIHR-ajánlások beépítéséről a szerbiai választási folyamatokba, a bosznia-hercegovinai helyzetről és a nyugat-balkáni régióban uralkodó hangulatról volt szó, emellett arról is, hogy Szerbia miért nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben. Brnabić kiemelte, fontos, hogy az ország jól és érthetően kommunikáljon Németországgal, hiszen Szerbia számára politikai és gazdasági szempontból a legfontosabb országról van szó. A véleménycsere jó kezdet a jövőbeli munkához – szögezte le a parlament elnöke.

Kiemelte, különböző álláspontot képviselnek a boszniai Szerb Köztársasággal kapcsolatban. Brnabić rámutatott arra, hogy Banjaluka a daytoni megállapodáshoz tartja magát, amiről a németek sokszor megfeledkeznek. Szerbia nyílt kártyákkal játszik, nincs mit rejtegetnie. A régió békéje, stabilitása és összekapcsolása érdekében cselekszik – mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy Németország határozott abban, hogy Koszovóban meg kell alakítani a szerb községek közösségét.

Brnabić látogatása első napján megbeszéléseket folytatott német cégek képviselőivel is. Beszámolt az ország gazdasági eredményeiről, köztük a 2027-es Expo előkészületeiről. A tárgyalások egyik kiemelt témája volt a lítium is, hiszen Németország is lítiumkitermelésre épít.

Nyitókép: Bár országaink számos kérdésben más állásponton vannak, Brnabić mégis sikeresnek ítélte (ALO felvétele)