2024. október 9., szerda

Megalakult az új parlament

A tanácsteremben üzentek egymásnak az ellenzéki és hatalmi képviselők – A hatalmi pártok a tanácsteremben, az ellenzék az előcsarnokban tette le esküjét

A nemzeti himnusszal kezdődött a köztársasági képviselőház alakuló ülése tegnap. A parlament új összetételének első ülésére azután került sor, hogy a verifikációs bizottság megerősítette mind a 250 képviselő mandátumát. A himnusz után az ellenzéki listák képviselői transzparensek feltartásával és fütyüléssel fejezték ki elégedetlenségüket a december 17-ei választások eredménye, hangulata és lebonyolítása miatt. Amíg a képviselők egy része a teremben tette le és írta alá a képviselői esküjét, addig az ellenzéki képviselők elhagyták az üléstermet és az előcsarnokban, az újságírók és a kamerák előtt tették le az esküjüket. A parlament munkáját ezzel berekesztették.

Amíg a parlament épülete előtt a hagyományokhoz híven kiterített piros szőnyeggel és díszőrséggel várták a képviselőház új képviselőit, az épület másik bejáratánál és bent is erősített biztonsági intézkedésekkel várták az érkező politikusokat és a média képviselőit. Az épület környékén jelentős számú rendőr jelenlétére is fel lehetett figyelni a képviselőház tegnapi alakuló ülése előtt és után is. Amíg a hatalmat képviselő pártok képviselői már korán reggel beültek a tanácsterembe, az ellenzéki listák képviselői viszonylag nyugodtan, a parlament előcsarnokában gyülekeztek, majd közösen vonultak be a tanácsterembe.

A Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselővel alakított frakciót

A Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselővel alakított frakciót

Az ülés, amelyet a legidősebb képviselő, az Aleksandar Vučić – Srbija ne sme da stane lista képviselője, Stojan Radenović vezetett, viszonylag nyugodt hangulatban kezdődött. A himnusz végén kezdtek el az ellenzéki képviselők fütyülni, nem akartak a helyükre visszaülni, közelebb ereszkedtek a szószékhez és olyan transzparenseket tartottak fel, amelyekkel arra kívántak rámutatni, hogy a hatalmi pártok elcsalták a választásokat. Azt, hogy az ellenzéki képviselők ne tudjanak közelebb kerülni a szószékhez, a biztonsági őrök akadályozták meg. Ekkor az erkélyről egy hosszú pannón üzenet jelent meg: Dosovske lopuže, opet biste da pljačkate Srbiju, neće moći!, amit a hatalmi párt képviselői tapssal üdvözöltek.

Ez alatt az idő alatt az elnöklő javaslatára 151 képviselő szavazatával megválasztották a verifikációs bizottságot. Tíz perc szünet után hitelesítették a képviselők mandátumát, és a többség letette, majd aláírta képviselői esküjét. Az ellenzéki képviselők közben kivonultak az előcsarnokba és az újságírók előtt tették le az esküjüket. A Nada koalíció képviselői, és a Szerbia az erőszak ellen képviselői azt mondták, ők nem kívántak együtt esküt tenni azokkal, akik szavaik szerint elcsalták a választásokat.

Transzparensekkel is „csatáztak”

Transzparensekkel is „csatáztak”

Az ellenzéki pártok képviselőinek tiltakozását később a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt is elítélte. Miloš Vučević, az SZHP elnöke szerint azok, akik kitartóan árnyékot próbálnak vetni hazánkra és népünkre, ezúttal egy színdarabot adtak elő, fizikai és verbális erőszakot gyakoroltak, megmutatták a polgároknak, hogy számukra nem létezik a haza, a ország és, hogy nem lehet mindenki egyenlő.

Ivica Dačić, az SZSZP elnöke rámutatott, a törvényben meghatározott határidőn belül alakult meg a parlament. Rosszallásának adott hangot az ellenzéki képviselők magatartása miatt. Elmondta, 1992 óta, amióta ő részt vesz a parlament munkájában, nem fordult elő, hogy valaki így viselkedett volna az alakuló ülésen. Szerinte a transzparensekkel, kiabálással, szitkozódással, fenyegetéssel való kommunikáció nem illik egy parlamenthez.

A Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselővel alakított frakciót a parlamentben: dr. Pásztor Bálint, Kovács Elvira, mgr. Újhelyi Ákos, dr. Úri Emese, illetve Bájity Borisz és Tóbiás József vesz részt a parlament munkájában. Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője az ülést követően a médiának megjegyezte, az ellenzék a parlamentáris demokráciához nem illő eszközzel megpróbálta megakadályozni az alakuló ülés megtartását, de ennek ellenére hitelesítették a mandátumokat és a képviselők is letették az esküt.

Tóbiás József, Bájity Borisz, Kovács Elvira, Pásztor Bálint, Úri Emese és Újhelyi Ákos az első parlamenti „családi” fotón

Tóbiás József, Bájity Borisz, Kovács Elvira, Pásztor Bálint, Úri Emese és Újhelyi Ákos az első parlamenti „családi” fotón

– Majd csak a koalíciós tárgyalások lefolytatását követően derül ki, ki lesz a parlament elnöke, kik lesznek az alelnökök és azt követően osztják el a bizottsági helyeket is. Ezzel fog folytatódni az alakuló ülés, de hogy mikor, azt e pillanatban még nem tudni – mondta Pásztor Bálint.

Nyitókép: Ótos András felvétele