2024. március 4., hétfő

Változásokat javasol a sofőrök számára az EU

Az Európai Unió közlekedési miniszterei közös álláspontot fogadtak el a közúti közlekedésbiztonság új szabályairól, amelyek magukba foglalják a vezetői engedélyekről és az információcseréről szóló irányelvet is. Az Európai Bizottság a közlekedésbiztonságról szóló jogszabálycsomag részeként idén márciusban javasolta az egységes, digitális jogosítvány bevezetését az EU-ban és új szabályokat, amelyek megkönnyítik a másik tagállamban elkövetett közlekedési bírságok behajtását, valamint a vezetői engedélyek visszavonását. A bizottság azt is javasolta, hogy a 17 év feletti fiatal sofőrök vizsgázhassanak és akkor vezethessenek, ha idősebb sofőrök kísérik őket, valamint legalább kétéves próbaidőt vezessenek be a fiatal járművezetők számára a vizsga letétele után. A javaslatok közt szerepel még a zéró tolerancia szabály az ittas vezetés tekintetében.

A tagországok közös álláspontjában az is szerepel, hogy az idősebb járművezetők jogosítványainak érvényességi idejének lerövidítése továbbra is önkéntes marad, de világosabb rendelkezéseket vezetnek be a fizikai és szellemi képességek ellenőrzésére vonatkozóan.

Javasolják továbbá az uniós szinten büntetendő közlekedési szabálysértések listájának bővítését. A jelenlegi lista nyolc közlekedési szabálysértést tartalmaz, beleértve a gyorshajtást, a biztonsági öv használatának elmulasztását, a piros lámpán való áthajtást, az alkohol vagy kábítószer hatása alatt történő vezetést, a bukósisak viselésének elmulasztását, a sávkorlátozást és a mobiltelefon vagy más eszköz nem megfelelő használatát vezetés közben.

A közlekedési szabálysértésekkel kapcsolatos információcseréről szóló törvénytervezet lehetővé teszi, hogy az egyik tagállamban a vezetői engedély visszavonásáról szóló döntést minden tagállamban alkalmazni lehessen, ami a törvényi kiskapuk miatt gyakran nem így van. Ugyanez vonatkozik más olyan bűncselekményekre is, amelyek uniós szinten büntetendők.