2024. május 9., csütörtök

Sípszó és dobolás az ülésteremben

Az ellenzék addig gátolja a képviselőház munkáját, amíg az államfő nem közli az előrehozott választások időpontját

Az ellenzéki képviselők sípszóval, dobolással, skandálással, sőt időnként zenével blokkolták a köztársasági képviselőház keddi, rendkívüli ülését. Fellépésükkel teljesen ellehetetlenítették más képviselők hozzászólását a napirenden szereplő törvényekhez. Így Vladimir Orlić, a parlament elnöke, gyorsított tempóban, jóformán hozzászólások nélkül vezényelte le az idei állami költségvetés átütemezésének vitáját, amely többek között a nyugdíjak október elsejével történő emelését, a nagyberuházásokra szánt összeg növelését, a ritka betegségben szenvedő gyerekek hazai és külföldi gyógykezelésére szánt keret bővítését tervezi. Szerdát jelölte ki az elnöklő az új gazdasági miniszter kinevezésére. A további 23 napirendi pontra benyújtott módosítási indítvány egyenkénti megvitatásával szerdán folytatódik a kedden megkezdett ülés.
Kedd lévén, a képviselők a képviselői kérdések feltevésével kezdték az ülést. Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője az e-Agrar elektronikus nyilvántartás működtetése körül felmerült gondokra szeretett volna választ kapni. Mint kifejtette, a VMSZ támogatta a mezőgazdasági termelők digitális nyilvántartásának bevezetését, hiszen a gazdák így a kötelezettségeiknek is könnyebben eleget tehetnek és az igényléseik benyújtása is gyorsabb. Rámutatott ugyanakkor, a napokban a közvélemény arról értesült, hogy az első ellenőrzések során kiderült, az e-Agrar applikáción bejelentett tényállás sok esetben nem egyezik azokkal az adatokkal, amelyekkel a terepen lehet találkozni, ugyanis 245 hektár műveletlen földterületre is benyújtották a tulajdonosok az igénylésüket a földalapú támogatásra, ami az idén 18 ezer dinárt jelent majd hektáronként.

Újhelyi felszólalása végén azt kérdezte a mezőgazdasági minisztertől, hogy azok a termelők, akik nem szándékosan hibáztak a növénykultúrák bejelentésekor, egyértelműen büntetésre számítsanak, vagy lesz-e lehetőség a hiba kijavítására. Arra is rákérdezett, mikor számíthatnak a termelők az elmaradt támogatások kifizetésére, hiszen ilyen alacsony terményárak mellett nagy szükségük lenne rá.
A Földtani Intézethez is kérdésekkel fordult, mégpedig annak kapcsán, hogy az intézet állami, vagy önkormányzati döntések által hozott változások után miért nem kéri le hivatalból a szükséges adatokat? Az e-Agrar ugyanis csak azokat a parcellákat ismeri fel, amelyek esetében a tulajdonosok személyi száma is be van vezetve. Mivel a Földtani Intézet ezt az adatot korábban nem volt köteles bevezetni, most a gazdáknak ezeknek az adatoknak a pótlása külön intézkedést és költséget jelent.
Őt követően először Radomir Lazović, a Nem adjuk Belgrádot képviselője Aleksandar Vučićhoz és Vladimir Orlićhoz intézte kérdését. Mint mondta, Szerbia történetének legnagyobb erőszak elleni tüntetései folynak minden szombaton a fővárosban, de követeléseiket eddig nem hallgatta meg senki. Szerinte a jelenlegi hatalom gerjeszti a társadalomban tapasztalható erőszakot, de még mindig nem tudni, mikor számíthatnak a polgárok előrehozott parlamenti, Belgrádban pedig önkormányzati választásokra? Az ellenzék úgy határozott, amíg erre nem kapnak választ, blokkolni fogják a parlament munkáját. Ezt a többi ellenzéki frakció is megerősítette, sőt a jobboldali ellenzék is társult ehhez a kezdeményezéshez. Orlić házelnök azt monda, a feltett kérdésre a lehető legrövidebb időn belül megkapja a választ az ellenzék.
A képviselői kérdések elhangzása után, amikor bevonultak a kormány tagjai és megkezdődött volna a napirenden szereplő 25 pont általános vitája, az ellenzéki képviselők az „uá" és „lopók" szavak skandálásával, füttyszóval jelezték a kormánytagokkal szembeni nemtetszésüket. Sípokkal, dobolással, skandálással, valamint a REM feloszlatását, a szerbiai közszolgálati televízió vezetőségének leváltását, a Pink és Happy televízióktól az állami frekvencia megvonását követelő transzparensek feltartásával nehezítették meg, azaz akadályozták az ülés folytatását. A parlamenti elnökhöz és a kormánytagokhoz nem tudtak közelebb menni, mert a biztonságiak vették körbe a szószéket és az elnöklő előtti padsorokat.
A hangzavar ellenére Ana Brnabić kormányfő az állami költségvetés átütemezése kapcsán elmondta, hogy az összegek átcsoportosítása elsősorban a nyugdíjasokat érinti, illetve a 16 évnél fiatalabb gyerekeket nevelő anyákat és egyedülálló apákat. A ritka betegségben szenvedő gyerekek és felnőttek esetében további 3,9 milliárd dinárt csoportosítanak át, míg a mezőgazdasági termelők földalapú támogatására is külön eszközöket fordítanak, hogy az eddigi 9 helyett a gazdák megkaphassák a 18 ezer dinárt hektáronként. Erre további 35 milliárd dinárt fordítanak. A nagyberuházásokra szánt újabb 23 milliárd dinártól pedig további gazdasági növekedést várnak.
Ezt követően Slobodan Cvetković életrajzát ecsetelte, akit a gazdasági tárca élére javasoltak. Mint mondta, eddigi sikeres karriert futott be az Újvidéki Vásár igazgatójaként. Eddigi tudását és tapasztalatait pedig minden bizonnyal kamatoztatni tudja majd a 2027-es EXPO világvásár szervezése és lebonyolítása alkalmával.
Felszólalásában a kormányfő többször is azzal vádolta meg a tüntető ellenzéket, hogy nem érdekli őket az ország gazdasága, csakis a blokáddal foglalkoznak: az utak lezárásával és a parlament munkájának ellehetetlenítésével. Hangsúlyozta, az ellenzék lehet hangos, minél hangosabb, ők annál nagyobb erőbevetéssel végzik majd a munkájukat. Nem adják fel, egyébként az ország visszakerül a demokrata hatalom alatti időbe.
Erre az ellenzéki képviselők a „kifelé" szó skandálásával válaszoltak.
Vladimir Orlić több alkalommal is erőszaktevőknek, erőszakoskodóknak nevezte az ellenzék tagjait, akik fellépésükkel azt kívánják megakadályozni, hogy a nyugdíjakat megemeljék, illetve hogy még több ritka betegségben szenvedő gyermek kapjon lehetőséget gyógykezelésre, hogy a kisgyermekes anyák se jussanak állami támogatáshoz. Ezt azután mondta, hogy Jahja Fehratovićnak, az Igazság és Megbékélés Pártja képviselőjének a felszólalását teljesen elnyomták, az ellenzéki képviselők ugyanis kihasználták, hogy képviselőtársuk mikrofonját bekapcsolta az elnöklő, így köré csoportosultak, sípoltak, majd zenét is engedtek.
Miután az ellenzéki képviselők nem szólaltak fel, a hatalmi koalíció képviselői sem éltek a felszólalás lehetőségével, az ülés gyors ütemben zajlott. Az állami költségvetés átütemezésének megvitatását teljesen lezárta az elnöklő, az ülés folytatását pedig szerda délután 1 órára tűzte ki, azzal hogy 11.30-kor szavaznak majd az új gazdasági miniszter kinevezéséről. Kedden még nem lehetett tudni, hogy az ellenzéki képviselők tovább blokkolják-e majd az ülést.