2024. május 9., csütörtök

Digitális előretörés

Negyvenszázalékos IKT-fejlődést könyvelt el Szerbia – Az ország egyenrangú partnerként csatlakozhatott a Digitális Európa támogatási programhoz

Szerbia hatalmas fejlődést könyvelt el az információs és kommunikációs technológiák terén az elmúlt hat-hét év során, a szektor a hazai gazdaság legfontosabb három hajtóerőművének egyikévé nőtte ki magát, jelenleg pedig úgy tűnik, továbbra is meglehetősen gyors ütemben halad a fejlődés. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Belgrádban, a Tudományos-Technológiai Parkban, a Digitális Európa elnevezésű program bemutató rendezvényét Ana Brnabić kormányfő, aki rámutatott arra, hogy az IKT-szektor az év első öt hónapjában 1,3 milliárd eurós kivitelt valósított meg, ami 41 százalékos növekedésnek számít a tavalyi azonos időszak adataihoz képest. Pedig a múlt év is rekordot eredményezett, éves szinten 2,7 milliárdot tett ki a kivitel értéke. Amennyiben kizárólag ennek a szektornak az eredményeit vesszük figyelembe, elmondható, hogy digitális értelemben Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagjának számít, állapította meg beszédében a kormányfő. Úgy fogalmazott, hogy ezt igazolja annak ténye is, hogy Szerbia júniusban aláírta a Digitális Európa programhoz való csatlakozásról szóló szerződést. Ez azt jelenti, hogy a hazai vállalatok, tudományos intézetek, egyetemi karok, mikro-, kis- és középvállalkozások szabadon jelentkezhetnek pályázataikkal, projektumaikkal annak érdekében, hogy az említett program eszközeit jóváhagyják számukra, s elnyerjék elképzeléseik megvalósításához a szükséges pénzt. Mint mondta, meglehetősen büszke arra a döntésére, hogy 2016-ban, felismerve a digitalizációban rejlő lehetőségeket, az IKT-szektor fejlesztése mellett foglalt állást, s a kormánya egyik legfőbb feladataként kezelte.

Ana Brnabić: A következő három év is az IKT-szektor fejlődéséről szól, és a gazdaság első számú motorjává válik (Fotó: Beta)

Ana Brnabić: A következő három év is az IKT-szektor fejlődéséről szól, és a gazdaság első számú motorjává válik (Fotó: Beta)

Most minden hazai intézmény és cég egyenlő eséllyel pályázhat az európai forrásokra a program keretében, akárcsak az európai vállalatok és intézmények. Ez annak a bizonyítéka, hogy semmiben sem maradunk le ezen a területen az EU-tól, sőt, a legjobbak között vagyunk.

BŐ HÉTMILLIÁRDOS KERET

Az Európai Unió a 2027-ig terjedő költségvetési ciklusban 7,5 milliárd eurót különített el a Digitális Európa programcéljaira. Brnabić szerint a hazai pályázóknak jó esélyük van arra, hogy jelentős forrásokhoz jussanak, csupán annyit kell tenniük, hogy figyelemmel kísérik a kiírásokat, s projektumaikkal megpályázzák a rendelkezésre álló pénzeszközöket.
A miniszterelnök szerint a következő három év is az IKT-szektor fejlődéséről szól, s ebben az időszakban a gazdaság első számú motorjává válik, ami azt jelenti, hogy Szerbia sikeresen átalakította gazdaságát innovációkon és tudáson alapuló gazdasággá. Mindez azonban csak a kezdet, üzente, a kormány eltökélt abbéli szándéka mellett, hogy továbbra is jelentős befektetéseket hajtson végre a kreativitásnak és a digitális szolgáltatásoknak a fejlesztése érdekében.

BIO4, ID, LOŽIONICA

Ana Brnabić elmondta, hogy jövőre már nagyban folyik a belgrádi BIO4 Campusnak, vagyis a biotechnológiai és mesterséges intelligenciával foglalkozó központnak a kiépítése, mely egyedülálló lesz egész Közép- és Kelet-Európában. A jövő év végére elkészül a szintén fővárosi Ložionica nevű, multifunkcionális kreatív központ is, melynek nemcsak a kultúra, hanem az IKT-szektor fejlődése szempontjából is kiemelkedő szerepe lesz. Kragujevacon, a meglévő állami DATA központ mellett, kiépül az új innovációs negyed (ID – Innovation District) is, de kezdetét veszi a belgrádi Tudományos-Technológiai Park bővítése és a niši, čačaki, kruševaci hasonló parkoknak a kialakítása is.
A Digitális Európa program kapcsán szervezett tanácskozáson, mások mellett, megjelent Tanja Miščević európai integrációs miniszter, a csatlakozási tárgyalások szerbiai vezetője, valamint Emanuele Giaufret, az EU szerbiai küldöttségének vezetője is.

Nyitókép: Ana Brnabić: Az IKT-szektor az év első öt hónapjában 1,3 milliárd eurós kivitelt valósított meg (Fotó: Beta)