2024. május 9., csütörtök

A Nyitott Balkán nem szűnik meg

A Berlini Folyamat keretében a következő csúcstalálkozót októberben tartják

Folytatódik az együttműködés a Nyitott Balkán (Open Balkan) keretében, nyilatkozta Ana Brnabić miniszterelnök hétfőn késő délután Tiranában, ahol az említett kezdeményezés nem formális összejövetelén egyeztettek egymással Albánia, Észak-Macedónia és Szerbia miniszterelnökei. A kezdeményezéshez Montenegró egyelőre nem csatlakozott, ám ugyanúgy, mint tavaly, az ország megbízott miniszterelnöke ezúttal is részt vett az összejövetelen. Várhelyi Olivér, az Európai Unió szomszédságpolitikai és bővítési biztosa szintén jelen volt.

A kezdeményezés életképes és az is marad, emelte ki a Politika napilap összeállítása szerint Brnabić. Hozzátette, Edi Rama, Dmitri Kovačevski és Dritan Abazović kollégáival, valamint Várhelyi Olivérrel a Nyugat-Balkán országai uniós integrációjának a folytatásáról, valamint a Berlini Folyamat keretében október 16-án tartandó csúcstalálkozóról is beszélgettek.

– Természetesen a Nyitott Balkán kezdeményezés eddigi eredményeiről szintén szó volt, ezek mindhárom ország polgárainak a hasznára vannak. Albánia jelenleg elsősorban a Berlini Folyamat Tiranában tartandó csúcstalálkozójára összpontosít. Ugyanakkor mivel a Nyitott Balkán és a Berlini Folyamat komplementer kezdeményezések, előbbi programjairól ugyancsak beszélgettünk – fejtette ki Brnabić.
Várhelyi Olivér úgy fogalmazott, hogy az EU a Nyugat-Balkán gazdasági növekedése új stratégiájának az elkötelezettje, ezért a nemrégiben ismertetett tervről is beszélgettek. Edi Rama azért hívta meg Tiranába, hogy a nyugat-balkáni országok gazdasági és szociális integrációja folyamatának gyorsabbá tételéről egyeztessenek – tette hozzá Twitter-bejegyzésében Várhelyi.

Az integrált útdíjmegfizettetés már valóság
Instagram-bejegyzésben emlékeztetett Ana Brnabić arra, hogy az Open Balkan keretében tavaly elfogadott megállapodás folyományaként a Szerbia és Észak-Macedónia között július 1-jén elkezdett működni az integrált útdíjszedési rendszer. Ez azt jelenti, hogy az említett országokban kiadott TAG-készülékeket a sofőrök az országhatártól függetlenül használhatják. Az említett egységesített útdíjszedési rendszerhez Horvátország is csatlakozott, itt szeptember 1-jétől lehet használni a szerbiai TAG-ot. A bejelentések értelmében Bosznia-Hercegovina és Görögország ugyancsak csatlakozik az integrált rendszerhez.

Nyitókép: Beta