2024. május 9., csütörtök

Tisztújító közgyűlést tart a VMSZ

Ismét jelölték a pártelnöki tisztséget 16 éve betöltő Pásztor Istvánt

Kishegyesen tartják meg szombaton a Vajdasági Magyar Szövetség XIX. közgyűlését, ami tisztújító lesz. Itt megválasztják a VMSZ elnökét, Tanácsát, Felügyelő Bizottságát és Fegyelmi Bizottságát, majd a Tanács saját soraiból megválasztja az Elnökség tagjait. A közgyűlésen először megválasztják a lebonyolítással megbízott munkatestületet, majd a pártelnök ismerteti az elmúlt négy évet összegző beszámolóját. Ezt megvitatják, végül pedig szavazásra bocsátják. Az eddigi nyilatkozatok értelmében az elnöki tisztségre Pásztor István az egyetlen jelölt.

Miután a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színháztermében tartandó tisztújító közgyűlésen szavaznak az elnöki beszámolóról, az elnökjelölt beterjeszti választási programját, majd sor kerül a titkos szavazásra. A tervek szerint később a megválasztott pártelnök sajtótájékoztatót tart.

Pásztor István a tisztújító közgyűlésről, valamint az elmúlt négy évet összegző beszámolóról a következőképpen nyilatkozott a héten a Pannon rtv-nek: „Szinte lehetetlen minden eseményre kitérni. Az említett időszakot jellemző kihívások próbára tették a Vajdasági Magyar Szövetséget, illetve bizonyították, hogy jól szervezettek, harcra készek és elkötelezettek vagyunk. Meg tudtunk birkózni a kihívásokkal. A nemzetpolitikai és egyéb eszközöknek az igénybe vételével próbáltunk segíteni az embereknek, szerintem ez sikerült. Azt gondolom, hogy bármennyire is nehéz volt az elmúlt négy év, a VMSZ szempontjából ez sikeres időszak volt. Ha ehhez hozzávesszük a választási eredményeket, akkor további alátámasztást nyer ez az állítás."

Pásztor István (Fotó: Ótos András)

Pásztor István (Fotó: Ótos András)

A jövőbeni tervekkel kapcsolatban a Magyar Szónak nyilatkozva egy héttel ezelőtt elmondta, hogy a párt a továbbiakban is a vajdasági magyarság megtartását segíteni hivatott intézkedésekre, illetve programokra tervez összpontosítani.

– Mivel Szerbiában a választások oly gyakoriak, mint amennyire gyakran az időjárás változik, folyamatosan arra kell készülnünk, hogy a különböző megmérettetéseken olyan eredményt érjünk el, amely helyzetben tart bennünket. Ez nem egyszerű feladat. Egyrészről a népesedési folyamatok is éreztetik hatásukat, másrészről pedig az emberek – legyen szó az aktivistákról, vagy a szavazópolgárokról – nem szeretik, ha túlságosan gyakoriak a választások. A felkészülés magában foglalja az emberek érdeklődésével koherens álláspontok kialakítását, de a szervezettség szempontjából is erősnek kell lennünk – fogalmazott Pásztor István, majd aláhúzta: „Az önálló politizálás révén kívánunk kiszámítható, megbízható és normális partner maradni."

A VMSZ Alapszabályának értelmében a párt legfőbb szerve a Közgyűlés, amely évente legalább egyszer ülésezik. A Közgyűlést a Tanács hívja össze.

A Közgyűlést a Tanács tagjai, 275 helyi szervezeti küldött és az Alapszabály által meghatározott tisztségviselők alkotják. Tanácskozási joggal a Közgyűlés munkájában részt vesznek a Felügyelő Bizottság és a Fegyelmi Bizottság tagjai, valamint a központi fórumok elnökei.

Nyitókép: Pásztor István (Fotó: Ótos András)