2024. május 9., csütörtök

Tisztújításra készül a VMSZ

A Szeged–Szabadka vasútvonalon hatékony útlevél-ellenőrzést alkalmazhatnak

A Vajdasági Magyar Szövetség szombaton Kishegyesen esedékes tisztújító közgyűlésével kapcsolatban Pásztor István pártelnök a Pannon RTV Közügyek című műsorában elmondta, hogy ott először ismerteti az elmúlt négy évre vonatkozó elnöki beszámolót, ezt megvitatják, majd szavazásra bocsátják.

– Ezt követően az elnökjelölt beterjeszti választási programját, majd sor kerül a titkos szavazásra. A dolgok jelenlegi állása szerint rajtam kívül nincsen más jelölt. A titkos szavazással nemcsak az elnök személyéről döntenek, hanem a 125 jelöltből megválasztják az 50 tanácstagot, valamint a felügyelő és a fegyelmi bizottságok tagjait. Ami az elmúlt négy év mérlegét illeti, szinte lehetetlen minden eseményre kitérni. Az említett időszakot jellemző kihívások próbára tették a Vajdasági Magyar Szövetséget, illetve bizonyították, hogy jól szervezettek, harcra készek és elkötelezettek vagyunk. Meg tudtunk birkózni a kihívásokkal. A nemzetpolitikai és egyéb eszközöknek az igénybe vételével próbáltunk segíteni az embereknek, szerintem ez sikerült. Azt gondolom, hogy bármennyire is nehéz volt az elmúlt négy év, a VMSZ szempontjából ez sikeres időszak volt. Ha ehhez hozzávesszük a választási eredményeket, akkor további alátámasztást nyer ez az állítás. Az előttünk álló négy év vonatkozásában arra készülünk, hogy folytatódhasson az, ami a korábbiakban megkezdődött. Nehéz előrelátni, hogy mi lesz, hiszen a világ gyorsan változik, ezért szinte lehetetlen koherens és minden elemet figyelembe vevő, biztos programot megfogalmazni. Meg kell tartanunk alkalmazkodóképességünket, fenn kell tartanunk hatékonyságunkat, valamint meg kell fogalmaznunk és elfogadni középtávú stratégiai elképzeléseinket a tájékoztatás, az oktatás és a kultúra területén. Nem lehet vakrepülésben haladni, pontosan tudnunk kell, hogy hol tartunk, illetve hová szeretnénk eljutni – fogalmazott Pásztor István.

A magyar kormányzattal fenntartott jó kapcsolatokra, valamint a szerbiai hatalmi többségben való politizálásra, illetve a VMSZ a Budapest és a Belgrád közötti kapcsolatok tekintetében betöltött híd szerepére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Pásztor István úgy fogalmazott, hogy fontosnak tartják a VMSZ említett szerepének a megőrzését, hiszen ennek haszonélvezője a vajdasági magyarság.

A határátkeléssel kapcsolatban újításokat helyezett kilátásba, akár a horgosi autópálya-határátkelő, akár a Béreg–Hercegszántó átkelő vonatkozásában.

– Ezeknél a fejlesztéseknél talán csak egy dolog fontosabb, vagy legalább ugyanennyire fontos, erről a napokban Rétvári Bencével, a magyar Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával is beszélgettem. Elmondtam, hogy az újabb sávok megnyitása még nem megoldás, az ügykezelésnek kell gyorsabbá és hatékonyabbá válnia. Azt is elmondtam, hogy a problémák gyökerét nem a szerb, hanem a magyar oldalon kell keresni. Külön beszéltünk az útlevél-ellenőrzésről a Szeged–Szabadka vasútvonalon. Kezdettől azt szorgalmazom és követelem, hogy egyetlen helyen legyen ellenőrzés. Úgy tűnik, hogy sok év kínlódás és küzdelem után most megfelelő megoldás körvonalazódik, és csak egy helyen, Szegeden ellenőriznék a magyar és a szerb állami szervek munkatársai az útleveleket – fejtette ki Pásztor István.

Nyitókép: Pannon RTV