Indiánokról, épített örökségről és száguldásról

A szellemi felfrissülésre és intellektuális táplálékra áhítozókat a II. Nyárhangoló Fesztivál keretében szombaton számos közéleti beszélgetéssel várták Palicson, a Női Strandon. Indián-e a fehér ember? – ez volt az aznapi első beszélgetés címe. A moderátor Wirth Imre költő, muzeológus, a Rézbőrű volt az alkony című, a magyar indiánozásról szóló kiállítás kurátora volt, míg a vendégek Az utolsó indiánkönyv című kötet szerzői és szerkesztői: Gyukics Gábor költő, műfordító, Jász Attila, az Új Forrás főszerkesztője – Csendes Toll – és Lovas Ildikó író, továbbá Huszárik Kata Jászai Mari-díjas színésznő. A beszélgetés során nemcsak a magyar indiánozás gyökereit és hagyományát járták körbe, hanem a kulturális kisajátítás – miért nem szeretik az indiánok, ha a fehér ember magáévá teszi kultúrájukat – és egymás meg nem értésének a jelenségét egyaránt, valamint az álindián–valódi indián dilemmát. Szó volt Baktay Ervin dunai indiánjairól, Cseh Tamás bakonyi indiánjairól, továbbá Xántus János természettudósról, utazóról és néprajzkutatóról – vele kapcsolatban több kutató is arra a következtetésre jutott, hogy Karl May róla mintázta Old Shatterhand figuráját –, valamint Borvendég Deszkáss Sándorról, aki Fehér Szarvas néven öt regényt írt az 1940-es években. Mint arra rámutattak, tekintettel a Trianon utáni körülményekre és a „magyar lelkiállapotra", egyáltalán nem véletlen, hogy az indiánozás hagyománya erősödni kezdett, hiszen ez egyebek mellett az igazságtalanság, a zsarnokság, a kényszerítés, majd a bezártság és a diktatúra elleni, illetve a szabadságért folytatott küzdelem szimbóluma volt. A megrázó Trianon-élmény okán érthető az azonosulás, hiszen az ember bármikor indiánná válhat saját országában, hangzott el, mint ahogyan az is, hogy amikor 1948-ban Magyarországon is betiltották a cserkészetet, a cserkészeknek azt tanácsolták, hogy indiánozzanak, „mert az lényegében nagyon hasonlít az említett mozgalomra".

A folytatásban Újraértelmezett épített örökség címmel hallhattak beszélgetést az érdeklődők. Evetović Klára művészettörténésszel, dr. Lovra Éva építő-, településmérnökkel, városmorfológussal, egyetemi adjunktussal és Szűcs Balázzsal, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatójával Dédity Szuzanna újságíró beszélgetett. Felidézték a műemlékvédelem kialakulásának folyamatát – a „Habsburg–Európában" ez a XIX. század közepén kezdődött meg, míg például Jugoszláviában, intézményes szinten, 1945-öt követően –, kitértek a történelem során jellemző jelenségre, hogy szignifikáns politikai fordulatokat követően gyakran meghatározó épületeket romboltak le, továbbá kiemelkedő példákat említettek az újraértelmezés vonatkozásában – a budapesti Mátyás-templom –, valamint megfogalmazták álláspontjukat a XXI. századi műemlékvédelemmel és építészettel kapcsolatos alapvető elvárások vonatkozásában. Az újraértelmezés keretében az épületeket helyzetbe kell hozni és funkciót adni nekik, azaz visszaintegrálni ezeket a városok vérkeringésébe, hangzott el. A gazdasági érdek – ez Szabadkán az, hogy a Városházához minél közelebb minél több, minél olcsóbban, ám minél drágábban eladható négyzetmétert alakítsanak ki – kifejezettségének okán célravezető edukáció céljával párbeszédet kezdeni a beruházókkal, hiszen az említetteknek is érdeke, hogy a funkcionalitás és az esztétika szempontjából megfelelő létesítmények épüljenek, hangzott el. Mint azt a beszélgetés során kifejtették, minőségi épületeket kell építeni, figyelembe véve a városok morfológiai jegyeit, ám közben bátornak lenni. Arról is szó volt, hogy mivel a városok rendezettsége közérdek – egyebek mellett az idegenforgalom okán –, érdemes közpénzeket fektetni a magántulajdonban lévő épületek homlokzatának felújításába. Belgrádban 5 év alatt 100 épület homlokzatát újították fel ekképpen, míg Szabadkán ezen elv alkalmazásának példája dr. Bíró Károly egykori polgármester házának felújítása.

A kora délutáni órákban Kókai Mónika újságíró Gyivánovity Dániel oldtimer autóssal, Kikity Attila szelíd motorossal és Saghmeister Gábor motorversenyzővel beszélgetett. A Száguldás? című panelbeszélgetésen a többkerekűek szerelmesei rávilágítottak, hogy a száguldás mindenkinek mást jelent, azaz egyáltalán nem mindegy, hogy ki mivel, hol és milyen célból száguld – mint kiderült, egyeseknek esetenként már az száguldás, ha nagy szerelmével, egy veterán Fítyóval, óránkénti 70 kilométeres sebességgel eljut Triesztbe. A felelősségteljes vezetésre ugyancsak kitértek a beszélgetés során, „hiszen mindenkit hazavár valaki".