2024. május 8., szerda

A Nyugat a Balkán országaival teljes

Kovács Elvira: Az EU bővítési politikája mindkét oldal érdekeit szolgálja

Június 30-án, a nemzetközi parlamentarizmus napján, a spanyolországi Leonban megtartott globális konferencián Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője, a köztársasági képviselőház alelnöke támogatását fejezte ki a spanyol elnökség prioritásai iránt, hiszen július 1-jén Spanyolország veszi át az Európai Unió Tanácsában az elnökséget. Köszönetet mondott ugyanakkor, hogy a Nyugat-Balkán ismét a bővítési politika témájává vált, és hogy az európai biztonság és a stabilitás fontos pilléreként ismerték fel.

A konferencián részt vettek az EU-tagállamok, az EU-tagjelölt államok, valamint az Európai Unióval különleges szerződéses kapcsolatban álló államok parlamentjeinek elnökei és alelnökei, valamint az Európai Parlament képviselői, akik véleményt cseréltek a liberális demokrácia előtt álló kihívásokról – áll a képviselőház által kiadott közleményben.

Kovács Elvira a San Isidoro bazilika épületében megtartott felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy az eurointegráció útján együttműködésre, a törvényelőírások összehangolására, illetve reformokra is szükség van a jobb életszínvonal megvalósítása érdekében. A parlamenti képviselők feladata pedig az, hogy minél jobban elmagyarázzák a polgároknak, hogy a reformok közvetlen kapcsolatot jelentenek az EU-val, Szerbia legnagyobb külkereskedelmi partnerével és beruházójával. Arra kérte fel a tagállamokat, segítsék Szerbiát törekvéseiben az európai útján, hiszen az EU partnereként jelentős mértékben hozzájárulhat Európa jövőjéhez, a béke és a biztonság megőrzéséhez, a gazdasági stabilitáshoz. Reményét fejezte ki, hogy az unió latba vetve a mechanizmusait, a régióban való jelenlétét és pénzügyi támogatását, felgyorsítja majd a régió integrációját.

Kovács Elvira rámutatott arra, hogy a szerbiai polgárok számára az Európai Unió mindenekelőtt a tagországokon belüli ingyenes utazás lehetőségét, munkalehetőséget és a fiatalok jobb jövőjéhez vezető utat jelenti. Leszögezte, az integráció folyamata nemcsak a tagjelölt országok erőfeszítéseiről szól, hanem magáról az unióéról is. Ezért, mint mondta, dolgozni kell az uniónak is a bővítési politika megerősítésén, mert nincs E- integritás a nyugat-balkáni régió nélkül.

A konferencián felszólalt VI. Fülöp spanyol király is.

Nyitókép: Kovács Elvira