2024. május 12., vasárnap

Negyven év után látogatott Szerbiába kubai elnök

Mindkét ország az együttmüködést szeretné bővíteni

Szerbia mindig számíthat Kuba támogatására, és Szerbia is mindig Kuba oldalán áll – emelte ki Aleksandar Vučić államfő Miguel Díaz-Canelnek, Kuba államfőjének tegnapi belgrádi látogatása során. A kubai elnök ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a két ország között szélesebb körű együttműködésre lenne szükség, mindenkelőtt a gazadaság, ezen belül a mezőgazdaság, de a kultúra és az egészségügy, valamint a turizmus terén is.

Aleksandar Vučić tegnap a Szerbia Palotában ünnepélyes fogadtatásban részesítette Kuba elnökét. Négyszemközti megbeszélésük után a két ország küldöttségének plenáris ülését is megtartották. Miguel Díaz-Canel Szerbia és Kuba 120 éve tartó államközi együttműködésére hívta fel a figyelmet, valamint azokra a szoros politikai kapcsolatokra, amiket még Josip Broz Tito és Fidel Castro alapozott meg. Elmondta, Aleksandar Vučićtyal és kabinetjének tagjaival abban állapodtak meg, hogy a két ország kapcsolatainak megerősítésén kell munkálkodniuk.

Megköszönte Szerbiának a folyamatos támogatását, majd megragadta az alkalmat, hogy rámutasson, milyen sokat jelentett országa számára a szerb néptől, a szerb államtól kapott segítség az elmúlt években. Hangsúlyozta, hogy Kuba kitart Szerbia területi integritásának terén vállalt álláspontja mellet.

Aleksandar Vučić a négyszemközti tárgyalást követő közös sajtótájékoztatón rámutatott, negyven éve először látogatott Szerbiába kubai elnök. Megköszönte a támogatást, amit Kubától kap Szerbia a területi integritás megőrzése kérdésében. A szerb államfő elmondta ugyanakkor, nagy az érdeklődés a két országnak az egészségügy terén való együttműködése iránt, de a politika és az élet más területén is bővíteni kell a két ország együttműködését. Mint mondta, Szerbia a mezőgazdaság terén jelentős feleslegeket termel, és az államvezetés most azon dolgozik, hogy leküzdje az élelmiszerexporttal kapcsolatos nehézségeket. Kuba ugyanakkor a sportban nagyhatalom, éppen az együttműködés ez irányú bővítésében érdekelt mindkét ország.

A két ország képviselői a biotechnológiáról és a tudományos és innovatív projektekben való együttműködésről is tárgyaltak. Mint Vučić elmondta, mindkét ország rekordokat döntött a szoftverek terén nyújtott szolgáltatásokban, hiszen több mint egymillárd eurós forgalmat valósítottak meg, ami 43 százalékos növekedést hozott a múlt évhez képest. Emellett nőtt a kereskedelmi forgalom is a két ország között.

Hangsúlyozta, bár a távolság leküzdése a két ország között kihívásokat állít mindkét fél számára, a turizmus, vagyis a Kubába való látogatás iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

Tehát az idegenforgalomban is jelentős lehetőségek rejlenek.

Szerbia és Kuba két államközi megállapodást írt alá, így feloldották a diplomáciai útlevéllel rendelkezők vízumkötelességét, ezenkívül együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a mezőgazdaság terén.

Nyitókép: Miguel Díaz-Canel és Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)