2024. május 10., péntek

Lajčák: A koszovói helyzetet meg kell oldani az év végéig

Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja kijelentette, hogy nagyon aggasztja az észak-koszovói helyzet, szerinte ez a pillanat fontos és kritikus, és szükség van az eszkaláció enyhítésére. A koszovói helyzetet az év végéig meg kell oldani, ellenkező esetben Koszovó nem kerül a figyelem középpontjába 2024-ben – mondta Lajčák. Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja rámutatott, hogy az észak-koszovói válság nemzetközi és regionális konfliktussá fajulhat, és az USA teljes mértékben támogatja az EU-nak a válság megoldására tett erőfeszítéseit, számol be a Szerbiai Rádió és Televízió. A két politikus videókonferencián egyeztetett.

– Május 26-a óta kint vannak az emberek az utcákon, és kivonult a koszovói rendőrség, a KFOR is. Láthattunk néhány incidenst, jelenleg pedig az a prioritás, hogy enyhítsük az eszkalációt – fogalmazott Lajčák. Az észak-koszovói polgármester-választással kapcsolatban Lajčák közölte, hogy jó lenne, ha a választásokat mielőbb megtartanák.

– Határidő nincs, minden a politikai akaraton múlik. Természetesen van egy jogi eljárás, amit be kell tartani – mondta a különmegbízott.
Miroslav Lajčák meg van győződve arról, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök és Albin Kurti, a pristinai ideiglenes intézmények kormányfője hamarosan találkozik majd Brüsszelben. Arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha Kurti nem változtat álláspontján, Lajčák azt válaszolta: szerinte az eszkaláció nem érdeke Kurtinak.

– Nem hiszem, hogy az eszkaláció még mindig Kurti érdekét szolgálja. Szerintem ő demokrata és hisz a jogállamiságban. Soha nem mondtak igazán nemet a párbeszédre, szerintem hamarosan Brüsszelben is lesz párbeszéd – mutatott rá Lajcák, és rámutatott: mindkét vezetőtől elvárja, hogy elkötelezettek legyenek a megoldások keresésében.

Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja rámutatott, hogy az észak-koszovói válság nemzetközi és regionális konfliktussá fajulhat, az USA teljes mértékben támogatja az EU-nak a válság megoldására tett erőfeszítéseit. Rámutatott, hogy „Koszovó Európa része akar lenni, és a kapcsolatok normalizálásával ez összhangban lesz az uniós szabályokkal”.

– A legnagyobb támogatóként szeretnénk, ha Koszovó az EU és a NATO tagja lenne, és aktívan bátorítani szeretnénk mindkét felet, hogy a párbeszédre összpontosítsanak, és keményen dolgozzanak az ohridi megállapodásban foglaltak elérése érdekében – emelte ki Gabriel Escobar. Úgy véli, hogy a három letartóztatott koszovói rendőrt azonnal szabadon kell engedni. A négy észak-koszovói településen zajló választásokról szólva elmondta, hogy az USA szükségesnek tartja a választásokat, elismerik az eredményeket és a polgármester legitimitását.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok hogyan támogatja az EU-t a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd közvetítésében, rámutatott, hogy a normalizáláshoz az egyetlen út az EU közvetítésével folytatott párbeszéd.

Nyitókép: Miroslav Lajčák (Fotó: Beta)