2024. május 12., vasárnap
SZABADKA

Az eddigieknél is nagyobb lövöldözés

Nem hivatalos értesülések szerint két migránscsoport tűzött össze, sérültek is vannak

A Szabadka környéki erdők mentén lévők rendszeresen számolnak be arról, hogy a rendőrségi intervenciók után is lövöldözést hallanak. Szombaton azonban folyamatos volt a lövöldözés, mind a tőzegbánya, mind a makkhetesi részeken is. A rendőrség és a mentősök is a helyszínre siettek, 13 óra körül a szirénázásból ezt a városban élők is hallhatták.

Ahogyan arról a portálunkon is hírt adtunk, Bojan Šoralovnak, az Észak-bácskai körzet rendőrparancsnokának elmondása szerint a rendőrség két személyt letartóztatott. Úgy tudni, a lövöldözésben három személy sérült meg, őket a kórházban ápolják. Az elmondása szerint az elkövetkezőkben még fokozottabb lesz a migránsok ellenőrzése, mind Szabadka, mind Palics környékén, és igyekezni fognak folyamatosan minden illegális tábort felszámolni. A hírek szerint szombaton 113 menekültet szállítottak a befogadóközpontba.
A világhálón egyre több lakossági vélemény jelenik meg az erdők közelében lévő helyzetről. Többen felvételeket is feltöltenek, amelyeken jól hallani a lövöldözéseket. A migránsok ellenőrizetlen jelenléte mind jobban nyugtalanítja az embereket, és már nem is csupán az erdősávban élőket, hanem azokat is, akik távolabb vagy akár a város központjában élnek. A rendőrség a subotica.comnak azt is elmondta, hogy ezentúl jobban ellenőrzik a bevándorlók mozgását a városon belül is, és azt is, hogy merre vannak elszállásolva.
A lövöldözéses incidens állítólag a különböző csoportosulások és a csempészek közt alakult ki.

Nyitókép: subotica.com

Nyitókép: subotica.com