2024. május 12., vasárnap

Nélkülözhetetlen az MNT támogatása

Oktatási, művelődési, tájékoztatási kérdéseket vitatott meg az újvidéki magyar politikum tagjaival az MNT-küldöttség

– Örömmel fogadtuk, hogy a felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ átadását már néhány napon belül megtartják, s megvizsgáltuk annak a lehetőségét is, hogyan válhatna ez az intézmény is kiemelt jelentőségű intézménnyé a Magyar Nemzeti Tanács számára – közölte az újvidéki Európa Kollégiumban, az újvidéki városvezetőség magyar tagjaival folytatott tegnapi megbeszélését követően Fremond Árpád, az MNT elnöke.

A tanács küldöttsége önkormányzati látogatást tett a tartományi székvárosban, ahol a szórványmagyarságot érintő kérdésekkel foglalkozott. Fremond Árpád elmondta, hogy a maga részéről az MNT nyitott arra, hogy még szorosabb együttműködést alakítson ki az újvidéki magyar művelődési központtal, s valóban kiemelt jelentőséggel ruházza azt fel. Már az ezzel kapcsolatos egyeztetések miatt is megérte találkozni – fejtette ki az elnök.

OKTATÁSI AKADÁLYMENTESÍTÉS

– Természetesen kérték a helyiek a támogatásunkat azzal kapcsolatban is, hogy folytassuk a jövőben is a diákbuszprogramot, hiszen Újvidék egyes negyedeiben és a környező településeken is sok olyan, magyar tannyelven tanuló él, akinek az utaztatását meg kell oldani. Az MNT-nek mindent meg kell tennie azért, hogy minden egyes gyermeknek szavatolja a lehetőséget, hogy magyar tannyelven tanuljon, és megoldja a gondokat ott, ahol az utaztatással kapcsolatos problémák, hiányosságok merülnek esetleg fel – ismertette a megbeszélés másik fontos témakörét Fremond Árpád.

Mint elmondta, Kamenicáról, Péterváradról, Kátyról is vannak jelentkezők, akik a városban folytatnák a tanulmányaikat, a nemzeti tanács megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy minden akadályt elhárítson e szándék teljesülése elől. A napközis foglalkozások szavatolása, folyamatossága is fontos – értékelte az elnök, ezért a megbeszélésen szó volt arról, hogy a napközikben dolgozó pedagógusok helyzetét is javítsák. Mint mondta, úgy érzi, hogy fontos előrelépést könyvelhetünk el ezen a téren is.

Fremond Árpád: Az MNT mindent megtesz az Újvidéken magyar tannyelven tanuló diákok utaztatásának megoldásáért (Dávid Csilla felvétele)

Fremond Árpád: Az MNT mindent megtesz az Újvidéken magyar tannyelven tanuló diákok utaztatásának megoldásáért (Dávid Csilla felvétele)

ÚJVIDÉK MEGKERÜLHETETLEN MÉDIAKÖZPONT

További fontos téma volt a találkozón a tájékoztatás.

– Újvidék esetében a tájékoztatás témája megkerülhetetlen a vajdasági magyar médiatér szempontjából, hiszen itt található a Magyar Szó, a vajdasági közmédiának, rádiónak és televíziónak a magyar szerkesztősége is, de a Pannon Televíziónak is van kirendeltsége. Ezért nem mindegy, hogyan tudunk együtt dolgozni a jövőben. Megállapítottuk, hogy a vajdasági magyarság tájékoztatása szempontjából rendkívül fontosak ezek az intézmények, meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a jövőben is szoros és jó legyen a kapcsolat ezekkel a médiaházakkal – értékelte Fremond.

Hozzáfűzte, eddig Kishegyesen, Óbecsén, Temerinben, Szabadkán is járt már az MNT küldöttsége, a következő hetekben Magyarkanizsát látogatja meg, de Topolyáról is érkezett már megkeresés – fogalmazott.

– Széles a megvitatásra váró témák palettája. Sok önkormányzatból jelezték a helyi magyar politikum képviselői, hogy számítanak a látogatásunkra, találkozni akarnak az MNT új küldöttségével. Jómagam elnökként, Sárközi István mint a Végrehajtó Bizottság elnöke és Rigó Pál Zsófia alelnök, továbbá Lulić Emil hivatalvezető is velünk tart ezeken a látogatásokon, hogy igyekezzünk minden felmerülő kérdésre megfelelő választ, megoldást találni – szögezte le Fremond Árpád.

LEVENNI A TERHET A SZÜLŐK VÁLLÁRÓL

Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki városi szervezetének elnöke kifejtette, az újvidéki magyarság városi vezetői számára fontos volt az, hogy találkozzanak az MNT tisztségviselőivel, annak érdekében, hogy megvitassanak minden olyan kérdést, ami a közösség számára lényeges, s minden olyan lépést is, amelyet az MNT-vel együttműködve tesznek meg.

– Szó volt az oktatásról, kezdve azoktól az óvodáktól az általános iskolákon át egészen a középiskolákig, amelyekben Újvidéken magyar tannyelvű oktatás folyik. Elmondtuk, mi az, amire számítunk az előttünk álló időszakban a Magyar Nemzeti Tanácstól, hiszen a támogatások, mint például a tankönyvcsomagok, az ösztöndíjak, megkönnyítik a gyerekek iskoláztatását, terhet vesznek le a szülők válláról. Ezeknek a jelentősége tehát nagy abból a szempontból is, hogy az újvidéki magyar intézményekben megmaradjon a magyar oktatás.

Vicsek Annamária: A Petőfi civil szervezetből városi alapítású komoly művelődési intézménnyé nőtte ki magát (Dávid Csilla felvétele)

Vicsek Annamária: A Petőfi civil szervezetből városi alapítású komoly művelődési intézménnyé nőtte ki magát (Dávid Csilla felvétele)

A KULTÚRA MOZGATÓRUGÓI

Az MNT felismeri és támogatja azokat a kulturális intézményeket és civil szervezeteket, amelyek Újvidék területén és a környező falvakban a művelődési életet mozgatják – állapította meg Vicsek Annamária.

– A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ az elmúlt évben nemcsak teljes mértékben felújult, s az ünnepélyes átadásra vár hamarosan, hanem civil szervezetből városi alapítású komoly művelődési intézménnyé nőtte ki magát. Ehhez természetesen szükség volt az MNT támogatására is, amelyre a következő időszakban is számítunk – fogalmazott a Petőfi kapcsán beállt változásokról nyilatkozva Vicsek Annamária.

A párt újvidéki vezetője hozzáfűzte, mindazokról a kérdésekről is tárgyaltak még, amelyek befolyásolják az újvidéki magyarság életét, a hivatalos nyelvhasználat, a magyar tájékoztatás és az egyházaink támogatása kapcsán is voltak megvitatott pontok.

– Nagyon hasznos, gyümölcsöző együttműködést ígérő tanácskozáson vagyunk túl – állapította meg beszámolója végén Vicsek Annamária.

Nyitókép: Az újvidéki magyarságot érintő kérdéseket vitatták meg az Európa Kollégiumban (Dávid Csilla felvétele)