2024. október 13., vasárnap

Ötpontos megoldási javaslattal rukkolt elő a koszovói miniszterelnök

Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán találkozik a brit, az amerikai, a francia, a német, az olasz és az uniós nagykövettel, hogy a helyzet megoldásáról egyeztessen

Ötpontos megoldási javaslattal, egyebek mellett az önkormányzati választások megismétlésének lehetőségével oldaná a Belgrád és Pristina közötti feszültséget Albin Kurti koszovói miniszterelnök – jelentette kedden a Koha Ditore című pristinai napilap honlapja.

Az elképzelés ismertetésével egy időben azonban a pristinai hatóságok őrizetbe vettek szerbeket, így a feszültség mégsem csökkent Észak-Koszovóban.
Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek rátámadtak a NATO koszovói békefenntartó erőire (KFOR), amire válaszul a szövetség úgy döntött, hogy további 700 fővel megerősíti a KFOR-t.
Mivel az elégedetlenséghez a helyi önkormányzati választás vezetett, Albin Kurti kedden felvetette annak a lehetőségét, hogy megismételjék a voksolást, ezúttal a szerbek bojkottja nélkül. A német, az olasz, a francia, az amerikai és a brit nagykövettel folytatott tárgyalást követően a koszovói kormányfő arról is beszélt, hogy mindenkinek felelnie kell az igazságügyi szervek előtt, aki rátámadt a KFOR katonáira, „az erőszakos szerb csoportoknak ki kell vonulniuk Koszovóból", a KFOR-nak, a koszovói rendőrségnek és az EU igazságügyi missziójának biztonsági elemzést kell végeznie, végül pedig Belgrádnak és Pristinának vissza kell térnie a brüsszeli párbeszédhez.
Kurti vádja szerint az erőszakos cselekményeket elkövető szerbek, vagy legalább egy részük, szerbiai, és nem koszovói lakos.
A kormányfő sajtótájékoztatóját követően azonban a koszovói rendőrség elfogott egy szerb férfit, aki a gyanú szerint a KFOR elleni támadások egyik szervezője volt. Belgrád azonnal reagált a vádra, és közölte: a férfi ártatlan. A koszovói szerbek tiltakozásképpen ismét az utcára vonultak.
Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán találkozik a brit, az amerikai, a francia, a német, az olasz és az uniós nagykövettel, hogy a helyzet megoldásáról egyeztessen.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban nem történt.

Nyitókép: nova.rs