2024. október 16., szerda

Kilencvenmillió dinár sajtóprojektumokra

Aláírták a támogatási szerződéseket a tartományi kormányban – A titkár emlékeztetett: a kisebbségi sajtó képviselői már csaknem félmilliárd dinárt kaptak

A tartományi művelődési és tájékoztatási titkárság az idén is tartotta magát ahhoz a már hagyománynak is nevezhető elköteleződéshez, melynek eredményeképpen jelentős támogatásban részesíti a vajdasági médiaházakat, értékelte pénteken a tartományi kormány épületében Dragana Milošević illetékes titkár. A kormány csarnokában adták át ünnepélyes keretek között az összesen 220 projektum részfinanszírozási támogatásáról szóló szerződéseket, melyek összértéke 90 millió dinárt tesz ki.

A titkár hangsúlyozta, hogy az egyik kiemelkedő cél a nyertes projektumok meghatározása során az volt, hogy olyan médiaházakat és sajtótermékeket is támogassanak, amelyek kisebb közösségeknek a részét képezik, lokális jelleggel rendelkeznek, helyi témákat dolgoznak fel. Mint mondta, a titkárság tartja magát ahhoz a korábban meghatározott elvhez, mely szerint a „kisebb” elképzeléseknek is nagy jelentőségük lehet egy adott közösség szempontjából. Ugyanakkor, fűzte hozzá, azt is szem előtt kell tartani, hogy számos kisebb helyi sajtóorgánumnak más lehetősége nincs is a fennmaradásra, mint hogy részfinanszírozási támogatást kapjon a tartományi kormánytól.

FÉLMILLIÁRDOS KISEBBSÉGI KERET

Dragana Milošević emlékeztetett arra, hogy a tartományi kormány szem előtt tartja a kisebbségi nyelveken megjelenő médiaházaknak a támogatását is, s 22 nyomtatott sajtóterméknek a megjelenéséhez járul hozzá évről évre. Közölte, hogy a támogatások összege is jelentős mértékben növekedett a nemzeti közösségek nemzeti tanácsi alapítású médiatermékei esetében, mert 2016-ban 260 millió dinárt jelentett az erre a célra szánt keret, míg az idén már 490 millió dinárt. Rendkívül fontos az, hogy a kormány felelősségteljes módon hozzájáruljon a kisebbségi sajtó megjelenésének szavatolásához, mutatott rá. Kiemelte, az efféle, közvetlen módon történő finanszírozás lényegében egyedülállónak számít nemcsak regionális viszonylatban, hanem az európai gyakorlatokat figyelembe véve is.

NÖVELNI A SZAKAVATOTTSÁGOT

Az említett kisebbségi mellett létezik tehát az aktuális második támogatási vonal, jelentette ki Dragana Milošević, ezen belül három pályázatot hirdettek meg.

Az elsőnek a célja az intézmények működésének a fejlesztése volt, melyen belül természetesen a sajtó is megkapta a maga szerepét, s 41 beérkezett pályázat közül 32-őt tudott végül támogatni a tartomány tízmillió dinár értékben. A professzionális, szakszerű tájékoztatásnak az elősegítése és fejlesztése volt ennek a pályázatnak a célja, ismertette, olyan médiaházak részesültek támogatásban, mint például az apatini tévé az Interfer médiatanácskozás megszervezéséért, a riportkészítésről és médiáról szóló nemzetközi fesztivál, az antalfalvi kisebbségi tájékoztatási konferencia, a fogyatékkal élők tájékoztatásával foglalkozó törökbecsei projektum, a fiatalok újságíróképzésével foglalkozó pancsovai kezdeményezés.

IDENTITÁSŐRZÉS, CSALÁDKÖZPONTÚSÁG

A második pályázat a lakosság érzékeny kategóriába tartozó részének tájékoztatását hivatott segíteni, a jelbeszéddel ellátott, vagy Braille-írással készülő tartalmakat támogatta ugyancsak tízmillió dinár értékben, 12 projektumot választottak ki a beérkezett 16 közül. Támogatják a Vajdasági Újságírók Egyesületének, a Vajdasági Vakok Egyesületének és a Vajdasági Siketek és Nagyothallók Egyesületének a projektumait is.

Hetvenmillió dinárt fordítanak a harmadik pályázatra beérkezett és kiválasztott projektumok segítésére, 263-ból 176-ot tudott a tartomány részfinanszírozásban részesíteni. Az általános értelemben vett tájékoztatást szolgálják ezek a projektumok. A nemzeti közösségek identitásmegőrzését, a demográfiai politikák népszerűsítését, a családközpontú tartalmak előtérbe helyezését, érzékeny társadalmi csoportok helyzetének javítását célozzák meg ezek a támogatott elképzelések, részletezte Dragana Milošević, aki arra is emlékeztetett, hogy 2016-ban még 14,5 millió dinár állt csak rendelkezésre ehhez a pályázathoz, a mai 70 millióval szemben.

Sikeresen pályázott a Pannon Televízió, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele