2024. május 10., péntek

Szerbia nem tűri tovább a bűnözőket

Ma 18 órakor kezdődött meg a Nemzetbiztonsági Tanács ülése, ahol számos kérdésről, köztük a koronavírus elleni védőoltásokról, a Koszovóban fennálló új helyzetről és a szervezett bűnözés elleni harcról is szó esett. Aleksandar Vučić szerb elnök, az ülés után sajtótájékoztatón ismertette az ülés részleteit.

Ami az első pontot illeti, Szerbia szinte lehetetlen helyzetben van Koszovóval kapcsolatban. A további tárgyalásokat májusban folytatják majd a térséggel. Szerbiától azt várják el, hogy Koszovót elismerje. Szerbia megvédi a nemzeti és állami érdekeit. Kérdés, hogy hogy lehet megvédeni az ottani polgárok jogait, erről még tárgyalni kell.  Délen sokkal több a munkanélküli, mint északon és gyakran kerülnek az ott élők nehéz helyzetbe. Mindenképpen a brüsszeli megegyezést fogják végrehajtani, ami abban benne van, azt fogják teljesíteni. Ne várja el Szerbiától senki, hogy egy nem reális döntést hozzon meg, hangzott el. 

Ami a második pontot illeti, a számok azt mutatják, hogy növekszik a fertőzöttek száma. Az elsődleges cél, hogy megvédjék a polgárokat. Sokan már most is beoltották magukat. Eddig 2 millió 620 ezer vakcina érkezett az országba. Az idős emberek mindenképpen oltassák be magukat, ne hallgassanak az ellenvéleményekre, közölték. Több városban tömeges vakcinációt fognak majd végezni, amire nem kell bejelentkezni. A szegény körzetekben kevesebb ember oltatta be magát, mint a gazdagabb községekben. Most kell beadni a védőoltást, amikor van. Jelentkezzenek az interneten minél előbb. A 65 és 74 év közötti korosztályban 40,4, a 75 év feletti korosztályban pedig az emberek 35,5 százaléka vette fel a védőoltás.  Az első oltásra 600 ezer adag oltóanyag van még.  1,5 millió vakcina érkezik még áprilisban és legalább 500 ezer vakcina érkezik májusban. Szerbia eddig a pontig több mint 14 millió adag vakcinát rendelt, mindemellett drága és hatékony gyógyszereket szereztek be a legveszélyeztetettebb korosztály gyógyítása érdekében.

Szerbia több bűnszervezetet is feloszlatott az elmúlt időszakban. Az ország nem engedi, hogy a bűnözök, szabadon garázdálkodjanak. 3-4 hónapon belül több rajtaütő akciót is terveznek, amelyek során a szervezett bűnözés embereire csapnak le. A bandákba több ember is az élete kockáztatásával beépült, hogy felvételeket készítsen a bűnözőkről, és bizonyítékokat gyűjtsön. Az elnök hangsúlyozta, hogy a legtöbb bűnöző, aki ezekben a szervezetekben van, voltaképpen pszichopata, akiket meg kell állítani, annak érdekében, hogy az ország lakossága nyugodtan aludjon. A napokban Šabac és Loznica között nagy mennyiségű fegyvert és drogot találtak, de még nem tisztázott melyik bűnszervezethez tartozik is.  A következő 72 órában még több információval fognak rendelkezni. Veljko Belivuk és Marko Miljković ügyét is tárgyalták. A bandát elkapták, részleteket is mutattak a bűnszervezet által elkövetett gyilkosságokból.

Aleksandar Vulin belügyminiszter mindemellett beszélt az elnök telefonos lehallgatásairól is.  Az ügy kapcsán a Belügymisztérium több emberét is poligráfos vizsgálatnak vetették alá, és szinte mindannyian megbuktak rajta.  Ami az elnökkel és a családjával történt, az az emberi jogok durva megsértése, hangsúlyozta a belügyminiszter.