2024. május 9., csütörtök

Ivanović: Csak Iránban és Szerbiában manipulálták az elhunytak számának adatait

Milorad Ivanović, a Balkáni Nyomozási Hálózat (BIRN) vezetője kijelentette, hogy a koronavírusban elhunytak eseteinek elemzésére létrehozandó munkacsoport megalakulása előtt, az illetékeseknek felelniük kell arra a kérdésre, hogy tavaly áprilisban ki döntött úgy, hogy tudatosan manipulálja az adatokat – írja az N1 hírportál.

Szavai szerint erre a választ az ügyészségnek kell megadnia, amely már hónapok óta hallgat és halottnak tetteti magát. Kihangsúlyozta, hogy Irán mellett Szerbia az egyetlen ország, ahol felfedték a koronavírusban elhunytak adataival való manipulációt.

– Amikor most elolvassuk a munkacsoport megalakításáról szóló híreket, akkor olyan benyomásunk lehet, mintha korábban valamilyen metodológiai probléma merült fel a vírusban elhunytak számolásának tekintetében és most a kormány ezt igyekszik kijavítani. Voltak hasonló esetek a világban, példának okáért Nagy-Britanniában, vagy Olaszországban, amikor a hatalmon lévő kormányok úgy döntöttek, hogy megváltoztatják az elhunytak számolásának módszerét – mondta Ivanović.

Hozzátette, hogy Nagy-Britanniában a koronavírusban elhunytakhoz azokat is beleszámították, akik két hónappal később haltak meg a komplikációk következtében.

– Ezt az időszakot később egy hónapra rövidítették és ezért eltérések mutatkoztak a számok között. Egyszerűen a különböző metodológiai módszerekről volt szó – hangsúlyozta ki Ivanović.

Szavai szerint Szerbiában nem léteztek különböző metodológiai módszerek.

– Az országban világosan megfogalmazott metodológiai módszert alkalmaztak, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján használtak. Ennek értelmében két órával minden fontos eseményt követően, vagyis koronavírus eredményeként bekövetkezett elhalálozás után az orvosok, vagy egészségügyi intézmények és intézetek részletes adatokat kellett beküldjenek a kormány által alakított információs rendszerbe – magyarázta Ivanović.

Kihangsúlyozta, hogy az orvosok rendszeresen eleget tettek feladatuknak és beküldték az adatokat.

A BIRN szervezete a tavalyi év folyamán, miután betekintést nyert a koronavírussal kapcsolatos információs adatbázisba, bejelentette, hogy Szerbiában március 19-e és június 1-je között a vírusban 632 személy vesztette életét, amely 388 beteggel több a hivatalosan közölt adatokhoz képest, amely 244 halottról szólt.

A szervezet információi szerint a tavalyi év június közepétől a fertőzöttek száma napi szinten 300 és 340 között mozgott, amely jelentősen meghaladja a hivatalosan közzétett 97 újonnan fertőzöttről szóló számot.