2024. május 12., vasárnap

Magyarország Szerbia stratégiai partnere az EU felé vezető úton

Jadranka Joksimović eurointegrációs miniszter ma Belgrádban tárgyalt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel. A megbeszélés során Szerbia eurointegrációs folyamatairól, a kétoldalú kapcsolatokról, valamint az együttműködési lehetőségekről is szó esett – jelenti a Tanjug hírügynökség.

A találkozó után megtartott sajtótájékoztatón Joksimović hangsúlyozta, hogy Szerbia nagyra értékeli Magyarország stratégiai erőfeszítéseit a csatlakozási tárgyalások során alkalmazott új metodológia következetes végrehajtásában, különösen az átláthatóság és hitelesség alapelvei szerint.

– Az erőteljesebb politikai vezetésének köszönhetően Szerbia jelentős előrelépést tett a jogállamiság terén, de más területeken is, melyek lehetővé tették a negyedik klaszter megnyitását a tavalyi év végén. A népszavazáson a szerb polgárok is megerősítették az Alkotmány módosítását az igazságszolgáltatás nagyobb függetlenségének érdekében. Várakozásaink szerint az idei év első felében európai partnereink beleegyezésüket adják a harmadik klaszter megnyitására is – mondta Joksimović.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a történelminek nevezhető magyar-szerb kapcsolatok a gazdaság, az energiabiztonság, az illegális migráció és a nemzeti kisebbségek terén is kiváló együttműködést tesznek lehetővé Magyarország és Szerbia között.

– Az egykori háborúskodás és ellenségeskedés helyét ma már a stratégiai szövetség és barátság vette át – húzta alá Szijjártó Péter.