2024. október 16., szerda
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Ünnepek ünnepe

Megkezdődött a XX. Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat

A XX. Tordai Művelődési Napok szombat esti megnyitójával mondhatni, hogy újra visszatért az élet a kilencszáz lakosú bánáti faluba. A tavaly elmaradt jubileumi rendezvénysorozat keretében ugyanis egészen március végéig, minden héten lesz valamilyen művelődési rendezvény.

A magyar kultúra napján pedig újra megtelt a felújított tordai kultúrotthon színházterme. Sokan eljöttek a tavaly elmaradt esemény megnyitójára, amely az elmúlt húsz évre visszatekintő fotókiállítással kezdődött. Az ünnepi műsorban a helybélieken kívül, felléptek a magyarcsernyei, a magyarittabéi és a balástyai műkedvelők, valamint a Juhász zenekar. Az egybegyűlteket Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke köszöntötte, a rendezvénysorozatot pedig mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg.

– Az ünnepek ünnepe hozott ma össze bennünket, hogy egyszerre örüljünk a magyar kultúra napjának, Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye születésnapjának és a jubiláló Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozatnak, amely a maihoz hasonló hideg téli napon, 2002. február 22-én, a helyi tudósító szerint „a zsúfoltságig megtelt kultúrotthonban” vette kezdetét azzal a céllal, hogy „a téli és a kora tavaszi hetekben a polgároknak kikapcsolódást, szórakozást nyújtson, de olyat, amely bemutatja, hogy a szórványban is van élet, hogy itt is ápolják a hagyományokat, a magyar kultúrát, és amelynek a célja egyúttal, hogy serkentse az amatőrizmus minél magasabb szintre való emelését – mondta Hajnal Jenő megnyitóbeszédében.

Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke a rendezvény megnyitóján Fotó: Kecskés István

Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke a rendezvény megnyitóján Fotó: Kecskés István

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke szólt arról is, hogy az idei év áprilisa ismét döntések elé állít majd bennünket, mind Szerbiában, mind Magyarországon.

– Amikor majd mindannyian egymást arra biztatjuk, hogy mindenki szavazzon, miközben csak egyre gondolhatunk: rajtunk, magyarokon kívül senki sem akarja, hogy akár Szerbiában, akár a Kárpát-medencében erősek és sikeresek legyünk. Sőt, azt is tudjuk, hogy a 2010-ben megkezdett nemzetépítés és -egyesítés folytatásához erő kell. Az erőhöz pedig a vajdasági magyarságnak az az összefogása és egysége is nagyon kell, amelyet legutóbb 2020-ban már megmutatott a Vajdasági Magyar Szövetség vezetésével – mondta Hajnal Jenő.

Az elmúlt húsz évet bemutató fotókiállítást Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke nyitotta meg.

– A magyar kultúra napjával indul egy rendezvény, olyan csodálatos eseménnyel, amelyen megmutatkozik a teljes tordai öntevékeny közösség, vendégművészekkel egyetemben, akkor láthatjuk azt, hogy a falu, hogy fog össze. Hogy fog össze azért, hogy egy település fel tudja mutatni az Észak- és Közép-Bánságnak a hagyományvilágát – mondta Sutus Áron.

Amikor 21 évvel ezelőtt a tordaiaik megszervezték az első Művelődési Napokat, akkor még nem remélték, hogy ilyen hosszú időn keresztül – minden évben – sikerül majd azt megtartani.

– Mind kevesebben és kevesebben vagyunk, de ha a közösség összefog, akkor megmutatja az erejét, megmutatja a kitartását, hitét. Ez alkalommal is megmutatta. És én bízom abban, hogy még nagyon sok évet meg tudunk élni és nagyon sokáig még ezt meg tudjuk majd szervezni. Hisz van utánpótlás, vannak fiatalok, akik ezt átveszik, akik örömmel, lelkesen csinálják. És addig, amíg lesz kinek csinálni és lesznek azok, akik velünk együtt csinálják, addig ennek lesz értelme – mondta Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke.

Az első Tordai Művelődési Napok megnyitóján jelen volt Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnöke is.  
– A kultúránk egyik szép pillanata volt húsz évvel ezelőtt, és én bízom abban, hogy a mai nap is kultúránk egyik szép pillanata lesz.

Számomra rendkívül fontos volt, hogy kezdettől fogva újságíróként, elsősorban a szórványra összpontosítottam és próbáltam bebizonyítani, amennyiben írással be lehet bizonyítani, hogy a szórványban ugyanolyan értékek teremtődnek, mind a tömbben. Sokszor, fontosabb értékek is. És azokat őrizni kell. És mi mindig azokat a pillanatokat értük el, hogy nekünk van igazunk, akik a szórvány felé fordultunk. Hiszen nagyon csonka lenne ez a mi világunk, hogyha mondjuk Torda nem lenne rajta ezen a szívbéli térképen – nyilatkozott Dudás Károly.  

A rendezvényre nagy lelkesedéssel készültek a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai, hiszen egyesületük az idén ünnepeli fennállásának a 75. évfordulóját.

– Nagy örömünkre, hosszú-hosszú kihagyás után, újraindíthattuk a próbákat és ez egy nagyon jó alkalom volt arra, hogy bemutassuk a táncosainkat, énekeseinket, citerásainkat. El kell mondani azt is, hogy ez az időszak mindenkinek nagyon sokat ártott, de beindultunk és ősz óta szépen folyik a munka – hallottuk Sári Enikő művészeti vezetőtől.

Erre a napra a Tordáról elszármazottak is hazatértek, Torda testvértelepülései közül pedig a megnyitón a magyarországi Balástya képviseltette magát.

– Egy ilyen találkozási lehetőség a kapocs a települések polgárai között. Ez az a kapocs, ami a testvér-települési lehetőséget, a testvér-település alaplogikáját, ideológiáját táplálja. Amikor vannak ilyen hivatalos programok, mint ez a mostani, vagy pedig nálunk is jó néhány alkalommal ott vannak a tordaiak, ilyenre készülünk előre – nyilatkozott Balástya polgármestere,Újvári László.

Az elkövetkező két hónapban tóbai, becskereki, újvidéki, szabadkai és bácsfeketehegyi színtársulatok vendégszerepelnek Tordán. Lesznek bábelőadások, könyvbemutatók, irodalmi estek, szakelőadások, élőújságok. Tervezik a Három Torda találkozóját és lesz Tordai Est is.