2024. május 9., csütörtök

Vučić látogatása ellen is tüntetnek Tiranában

Az albán fővárosban néhány száz tüntető gyűlt össze, akik a Nyitott Balkán kezdeményezés, valamint Aleksandar Vučić államfő látogatása miatt fejezték ki nemtetszésüket – írja az N1 hírportál.

A tüntetők végigsétáltak Tirana utcáin, az élükön pedig Sali Berisha egykori albán kormányfő, és az ellenzéki Demokrata Párt elnöke állt.
Berisha már a kezdetektől fogva ellenzi a Nyitott Balkán kezdeményezést, de szavai szerint a tüntetés legfőbb célja kifogásolni „a paktumot, amit Rama és Vučić kötött".

A korábbi bejelentések szerint Vučić találkozik Edi Rama albán miniszterelnökkel és Zoran Zaev észak-macedón kormányfővel.

A tervek szerint hat egyezményt is aláírnak majd.