2024. május 9., csütörtök

Mihajlović: Az idény végéig változatlan marad a villanyáram ára a háztartások számára

Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter elmondta, Szerbiának elegendő lehetősége van ahhoz, hogy az új kapacitások igénybevételével, ne kelljen importálnia villanyáramot.

Hozzátette, hogy a villanyáram ára az idény végéig változatlan marad a háztartások számára.

Szavai szerint nagyon lényeges, hogy az állam elegendő energiát biztosított, amely a gazdaság működésének, és az energetikai biztonságunknak és stabilitásunknak is az alapfeltétele.

Azt is felvetette, hogy új erőművekre van szükségünk, mert harminc éve nem történt kapacitásbővítés ilyen tekintetben. Mint mondta, az atomerőművekről is fontos lenne egyeztetéseket folytatni.