A Telenor november 8-án értesítette a felhasználóit, hogy egy hónap múlva 50-től 300 dinárral növeli a csomagjainak az árát, ami azt jelenti, hogy a polgárok átlagosan 6,93 százalékkal fizetnek majd többet a szolgáltatásokért. Ugyanez a cég egyébként a Szerbiai Telekom infrastruktúráját igénybe véve megjelenik a kábeltévés piacon is – közli a 021 hírportál a Danas információira hivatkozva.
A lap által megkérdezett szakértők elmondása szerint, ha a szerbiai átlagfizetések hivatalos értékét vesszük alapul, kiderül, hogy az 560 eurós átlagbér 4,5 százalékát kell fordítanunk mobiltelefonos szolgáltatásokra, ha a Telenor ügyfelei vagyunk. Az A1 felhasználói a fizetésük 3,6 százalékát költik ugyanerre, az MTS szolgáltatásainak a felhasználói pedig a bérük 3,8 százalékát.
A szakértők kimutatásai szerint a szerbiai felhasználók átlagosan többet fizetnek a mobilinternetért, mint a régió más országainak a polgárai, ezt az állítást azonban az említett cégek elutasítják.



