2026. július 21., kedd

A képviselőházi bizottság rendkívüli intézkedéseket sürget a sertéspestis miatt

A mezőgazdasági bizottsága azt kérte, hogy teljes összetételben hívják össze az afrikai sertéspestis elleni operatív törzs ülését, és valamennyi illetékes szerv fokozottan kapcsolódjon be a járvány elleni védekezésbe.

A bizottság elnöke, Marijan Rističević emlékeztetett arra, hogy az afrikai sertéspestis elsősorban a Szerémségben és a Macsva körzetben terjedt el súlyosan, és már a korábbi ülésen kezdeményezték az operatív törzs mielőbbi összehívását. Rističević szerint Szerbiában évente mintegy 100 000 sertés esik ki az állományból, a járvány következtében pedig az állattenyésztésben és a húsfeldolgozó iparban keletkező összesített kár eléri az 50 millió eurót. A bizottság ezért a megelőzésre, a biológiai biztonsági intézkedések következetes alkalmazására, valamint a betegség felszámolására tett javaslatokat.

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy a múlt héten a legmagasabb állami vezetés részvételével tartott egyeztetésen döntés született arról, hogy a fertőzés további terjedésének megakadályozása érdekében jelentősen szigorítják a szabályszegésekkel szembeni szankciókat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció-Pexels.cm