Állami ünnepnek és munkaszüneti napnak számított ma Európa-szerte a fegyvernyugvás napja, az első világháborús harci cselekmények lezárásának évfordulója, amely 1918. november 11-én következett be. Ahogyan másutt, itthon is koszorúzásokkal, az emlékezés virágainak elhelyezésével telt a százhárom évvel ezelőtti történelmi események évfordulója.
A legmagasabb rangú állami megemlékezést az idén Észak-Macedóniával közösen szervezte meg a szerb kormány Bitolában, az elesett szerb katonák sírhelyénél. Az eseményt a felszabadító háborúk hagyományőrző kormánybizottsága és a szerbiai macedón nagykövetség tartotta meg, a szerbiai küldöttséget Miodrag Kapor foglalkoztatási, harcosügyi és szociálpolitikai államtitkár vezette.
A fővárosi Újtemetőben, Belgrád védőinek kriptájánál a legmagasabb állami, katonai tiszteletadás mellett megtartott megemlékezésen Ivica Dačić, a parlament elnöke, Darija Kisić Tepavčević foglalkoztatási, harcosügyi és szociálpolitikai miniszter, az illetékes hagyományőrző testület elnöke, Goran Vesić belgrádi polgármester-helyettes, továbbá a védelmi minisztérium küldöttségének tagjai helyezték el az emlékezés virágait.
Pierre Cochard francia, Alekszandr Bocan-Harcsenkó orosz és Anthony Godfrey amerikai nagykövet a francia katonák sírjánál koszorúzott belgrádi városi önkormányzati tisztségviselők jelenlétében. Cochard éppen most lépett hivatalba, a helyszínen elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a békekötés napján kezdheti el a tevékenységét Szerbiában, s reményének adott hangot, megbízatása alatt sikerül a francia és a szerb nép érdekeit is szolgáló munkát folytatnia.
Megemlékezéseket tartottak az orosz és a brit katonák belgrádi sírhelyeinél is, a Jevremovac botanikus kertben pedig kiállítás nyílt A Balkán-félsziget újjászülető drágaköveinek, a ramondáknak napja címmel – a Ramonda nathaliae egy virág, a Ramonda nemzetség növényfaja, amely Kelet-Szerbiában, Észak-Macedóniában és Görögországban fordul elő, s mely a szerb hadsereg I. világháború alatti harca szimbólumává vált a kelet-szerbiai fronton folytatott nehéz küzdelmek emlékére.
Állami kitüntetésben részesült tegnap a görögországi, szaloniki Đorđe Mihailović, aki az ottani szerb katonák sírhelye őrzőjének számít. Nikola Selaković külügyminiszter adta át az elismerést a szaloniki szerb nagykövetségen.



