2024. május 9., csütörtök

Útlevél nélküli utazás a cél

A Nyitott Balkán kezdeményezés lényege a magunk elé állított korlátok leküzdése

Nem a szerb érdekeknek az egész régióra való rákényszerítése, s nem is orosz ötlet a Nyitott Balkán elképzelése, melyben jelenleg Szerbia mellett Albánia és Észak-Macedónia vesz részt, hanem éppen az Európai Unió alapelveit követő kezdeményezés, értékelte pénteken Ivica Dačić, a szerb parlament elnöke. Rámutatott arra, az egyetlen cél egy olyan erős gazdasági, mozgásszabadságon alapuló szövetségnek a létrehozása, mint amilyen magában az EU-ban is működik. Az országok közötti szabad és gyors árucsere, az útlevél nélküli utazás lehetővé tétele a cél, vélekedett. Az EU-ból érkezők vízum nélkül beutazhatnak Szerbiába, de a volt jugoszláv köztársaságok polgárainak még mindig szükségük van útlevélre, miért kell magunk elé állítanunk efféle korlátokat, tette fel a kérdést Dačić. Kritizálta a podgoricai hozzáállást, mely szerint amint Belgrádtól származik egy ötlet, az azonnal gyanús. Közölte, arra számít, hogy Zdravko Krivokapić montenegrói kormányfő a jövőben több figyelmet szentel majd a Nyitott Balkán kezdeményezésnek. Aláhúzta, a kezdeményezés nem az EU-t kívánja helyettesíteni, hanem annak elérését igyekszik felgyorsítani.