2025. június 16., hétfő
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Tavasszal költözhetnek be az új lakásokba a bácsi családok

Bácson folyamatban vannak a munkálatok azon az épületen, melyben a tavaly októberi tűzvészben leégett házakban lakó családok, valamint a település szociálisan veszélyeztetett családjai kapnak új otthont. A 2200 négyzetméter alapterületű létesítmény 32 családnak ad majd otthont. Tegnap Igor Mirović tartományi kormányfő is megtekintette az építési munkálatokat a létesítményen.

– Elégedett vagyok a munkálatok dinamikájával, mert még a tél előtt tető alá kerül az épület, ami lehetővé teszi a belső munkálatok elvégzését. A tartományi kormány eddig 50 millió dinárt különített el a beruházásra, és további pénzforrásokat biztosít, hogy a munkálatok tavaszra befejeződhessenek – mondta Mirović, aki kiemelte, az elmúlt években felerősödött a menekülteknek és kitelepített személyeknek szánt lakások építése.

– Igyekszünk segíteni minden olyan embernek, akinek segítségre van szüksége, valamint olyan közös politikát folytatunk, amely támogatja a társadalmilag leginkább veszélyeztetett polgárokat is – tette hozzá.

A tartományi kormány tavaly novemberben csaknem kétmillió dinárt különített el a hajléktalanná vált családok átmeneti elhelyezésére, valamint áramköltségeik fedezésére.

Steva Panić, Bács község elnöke megköszönte a tartományi kormány támogatását. A beruházás értéke 130 millió dinár.

Magyar ember Magyar Szót érdemel
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
                                                                                                                                                                                                                                
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx