2024. május 9., csütörtök
VÉLEMÉNY ÉS ELLENVÉLEMÉNY

A saját politikánkat kell követnünk

Igor Mirović: Dupla semmibe taszítanának bennünket az Oroszország ellen bevezetett intézkedések

Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke kijelentette, Szerbiának is büntetőintézkedéseket kell bevezetnie Oroszország ellen. Igor Mirović, Vajdaság AT Kormányának elnöke válaszképpen elmagyarázta, miért nem kell szankciókat foganatosítani. – Mi vagyunk az egyetlen, olyan, európai ország, amely nem vezetett be szankciókat. Nem hiszem, hogy bevezetésükkel sokat nyerünk, de be nem vezetésük katasztrofális lehet, százezrek maradhatnak munka nélkül – idézte a Novosti Đilas nyilatkozatát.

Igor Mirović válasza a tartományi kormányfő sajtóirodájának közleménye szerint: Részben érthető Dragan Đilas aggodalma gazdasági fejlődésünkért, melyet a következő időszakban lassíthat az a tény, hogy a legtöbb, közvetlen beruházás az Európai Unióból érkezik, akárcsak az, hogy a beruházások alkalmával a cégek üzleti döntései mögött a befolyásos országok politikája áll. Ám az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése hosszú távon nagy politikai, és még nagyobb gazdasági kárt okozna Szerbiának, mert elveszítenénk az ország integritásának megőrzése szempontjából fontos szövetségeseinket.

Az országban erősödne a politikai feszültség, mivel, az érdekkalkulációkra való tekintet nélkül, sok polgár ezt egyszerűen az erkölccsel és a hosszú ideje fennálló szövetséggel össze nem egyeztethető lépésnek tartja, amely az ellen irányulna, aki a jelenkori történelem számos, nehéz helyzetében támogatott bennünket. Emlékezzünk csak a Srebrenicára vonatkozó, brit rezolúció egyesült nemzetek szerevezetebeli vétóra. A szuverén Ukrajna elleni, megengedhetetlen agresszió ellenére, melyet Szerbia is elítélt, az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése Szerbia részéről az európai útba való, fenntartások nélküli és saját érdekeink világos megfogalmazása nélküli politikai befektetést jelentene, továbbá azt is, hogy közvetetten elismerjük Koszovó függetlenségét, hogy támogatjuk az egységes európai külpolitikát, miközben jele sincs annak, hogy répadarabkákon kívül valaha is kapunk valami konkrétat, kézzelfoghatót, valódit az Európai Unióhoz való csatlakozást illetően. Mindehhez hozzá kell tenni a boszniai Szerb Köztársaságra nehezedő, teljesen észszerűtlen nyomásgyakorlást. És a szankciók bevezetésével vajon vége szakadna-e mindennek? Esetleg még tovább erősödne?A jóval magasabb gázár miatt növekedne a gazdasági veszteség, erősödne a máris érezhető inflációs nyomás. Egyszóval, semmit sem kínálnak nekünk a szankciók bevezetéséért, még annál is kevesebbet. Ezek foganatosításával csak növelnénk a társadalmi ellentéteket, egy dupla semmibe taszítanánk magunkat. Egyszer és mindenkorra meg kell értenünk: az egyedüli kiút abban van, hogy a saját politikánkat, a saját világos, konkrét érdekeinket követjük, semmi más!

A kérdés egyszerű, már majdnem banális, bizonyos értelemben vulgáris. Így hangzik: Mit kínálnak nekünk az elveken és jogokon kívül, melyeket nem is kínálhatnak, hiszen nem is tartják magukat hozzájuk? Szerbiának minden döntéshez konkrét és világos, mérhető politikai, gazdasági és pénzügyi indoklásra van szüksége. Az összes többi nem más, mint a belgrádi külföldi nagykövetségek folyosóira való mese – véli a tartományi kormányfő.