2024. október 8., kedd

Extrém hőség

Szombaton 40 fok is lehet – Enyhülés és csapadék a jövő hét közepétől valószínű

Figyelmeztetést adott ki a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ), az előttünk álló napokban extrém hőséggel kell ugyanis számolni. Mától péntekig a legmagasabb hőmérséklet a legtöbb helyen az országban a 34 és 37 fok között alakul, a hétvégén és a jövő hét elején azonban 37 és 40 fok közötti kánikulára kell számítani – magyarázta a sajtónak nyilatkozva a várható időjárás részleteit Goran Mihajlović meteorológus.

Valóban magas hőmérsékleti értékekről beszélünk, melyek azonban mégsem fogják elérni a Spanyolországban és Portugáliában tapasztalt hőségnek az intenzitását – jelentette ki a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában a szakember. Nem dőlnek meg hazai melegrekordok sem, arra emlékeztetett, hogy 2004-ben Smederevska Palankán 44 Celsius-fokot mértek, de ekkora hőség nem lesz a hétvégén és az azt követő napokban sem.

Nem kedveznek a magas hőmérsékleti értékek a mezőgazdaságnak, mert már a júniusi hónap is kevesebb csapadékot hozott a kelleténél, főleg az ország északi részében – közölte Mihajlović, a szárazság negatív hatásait csak növelik az előttünk álló napok 40 fok közeli értékei. A legmagasabb nappali hőmérséklet egyfajta nyári csúcspontra jut ezzel, értékelte, a jövő hét második felében tehát már ennél elviselhetőbb lesz a meleg, a nappali hőfok 30 és 34 fok közé „süllyed” vissza. Ezekben a napokban már helyenkénti esőre is lehet számítani. A meteorológus elmondta, ahhoz nem fér kétség, hogy nem ez lesz a nyár utolsó kánikulája; augusztusban is lehetnek újabb hőhullámok.

A csapadék folyamatos hiánya és a magas nappali hőértékek jelentősen növelték az erdőtüzek kialakulásának lehetőségét is – állapította meg Mihajlović.

A hidrometeorológiai intézet egyébként a nappali kánikulákra vonatkozó felhívás mellett, melyben megállapítja, hogy a szombati nap lesz a legmelegebb a helyenként 40 fokos értékekkel, alacsony vízállási adatok miatt is kiadott egy figyelmeztetést, mely szerint a Dunán, de Mitrovicánál és Šabacnál a Száván is az alacsonynak számító vízszint alatti hajózási értékekkel kell számolni a következő napokban. Az Óbéga, a Jadar, a Mlava, a Kolubara és a Jablanica folyók szintje is elérte a biológiai minimumnak számító vízmennyiség 95 százalékát – hívta fel a figyelmet az intézet.

A következő napokban különösen figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztására, a nap legmelegebb időszakát töltsük árnyékban vagy légkondicionált helyiségben, s a magas hőmérséklethez megfelelően öltözködjünk – tanácsolják a szakemberek.