2024. május 9., csütörtök

Di Maio szerint a Nyugat-Balkánnak is az EU-ban a helye

A Nyitott Balkán kezdeményezés a sikeres regionális együttműködés és a közös célokért folytatott küzdelem jó példája – emelte ki Ana Brnabić kormányfő Luigi Di Maio olasz külügyminisztert fogadva. A miniszterelnök meggyőződése szerint ez a kezdeményezés a legjobb mód arra, hogy a tagjelölt országok felkészüljenek az EU-tagságra, a regionális együttműködés pedig lehetőséget nyújt az uniós normák elérésére, a teljes tagság előtt.

Szerbia politikája nagyon fontos a Nyugat-Balkán stabilitásának megőrzéséhez. A jelenlegi kihívások időszakában Olaszország Ukrajnát támogatja, ám egyben Szerbia mellett is kiáll, illetve a Nyugat-Balkán mellett is az eurointegráció tekintetében – mondta az olasz külügyminiszter, aki a kétoldalú együttműködésről, a kereskedelmi bővítésekről és az itteni olasz beruházásokról tárgyalt belgrádi látogatása során.

Az olasz külügyminisztert elsőként fogadó Aleksandar Vučić államfő azt mondta, Olaszország Szerbia első számú partnere a megvalósított beruházások értékét illetően és a második a megvalósított közös projektumok számát tekintve. Az államfő megköszönte Olaszországnak, hogy a külpolitikai prioritások között kiemelt helyre tette a régiót.