Pünkösdhétfőn ismét megtelt élettel a bugaci puszta: megrendezték a Pünkösdi Csikósversenyt, amely az idén is rengeteg érdeklődőt vonzott a Karikás Csárdához és a Bugaci Méneshez. A rendezvényen a csikósok egész nap különböző hagyományőrző és ügyességi versenyszámokban mérték össze tudásukat. A közönség látott vágtát karikás ostorral, lófektetést, pusztai lovasbemutatókat, valamint olyan ügyességi feladatokat is, mint a köcsögverés, az árnyékhajtás és a gyors fektetés. A program része volt a gulyásfőző fesztivál is, amely tovább erősítette a pusztai hangulatot és a hagyományos magyar gasztronómia jelenlétét. A lovasbemutatók, hagyományőrző programok és pusztai hangulat mellett a rendezvény alkalmat adott arra is, hogy közelebbről megismerjük Bugac történetét és a magyar pásztorkultúra mai szerepét. A rendezvényen Ladányi Kovács Zoltánnal, a Karikás Csárda és a Bugaci Ménes tulajdonosával beszélgettünk.
Hogyan indult a Karikás Csárda és a bugaci vállalkozás története, és hogyan vált komplex turisztikai központtá?
– Az idegenforgalom alapja mindig is a közlekedés volt. Amíg nem volt vasút, addig az embereknek eszükbe sem jutott olyan helyre utazni, ahol nem volt konkrét dolguk, mert rendkívül nehéz volt eljutni bárhová. Bugac életében az első nagy fordulatot az jelentette, amikor 1892-ben megérkezett a vasút Kecskemétről Lajosmizse felé. Kecskemét akkori polgármestere felismerte, hogy a bugaci puszta különleges értéket képvisel, ezért már akkoriban tanulmányutakat szerveztek budapesti természettudósoknak, újságíróknak és kutatóknak. Ők eljöttek ide, megismerték a pusztai életet, és attól kezdve beindult az idegenforgalom. Már a századfordulón működött egy pusztaház vendégkönyvvel, amelyben több ezer bejegyzés született. Német vadászok, turisták érkeztek, hogy lássák a külterjes pásztorkodó állattartást és a puszta világát. Bugac mindig Kecskemét tulajdonában volt, és elsősorban legelőként használták. A gazdák itt tartották az állataikat, a pásztorok pedig szigorú hierarchiában dolgoztak: a csikós foglalkozott a lovakkal, a gulyás a marhákkal, a juhász a birkákkal, a kondás a sertésekkel. Ez az egész életforma nagyon különleges volt az érdeklődők számára. A két világháború megszakította az idegenforgalmat, de később újraindult. Olyan 1934-es felvételeket is találtunk a Néprajzi Múzeumban, amelyeken már bugaci csikósbemutatók láthatók. Ezek alapján mutatjuk be ma is a hagyományos programjainkat. A családunk generációk óta a vendéglátással foglalkozik. Édesapám az Aranyhomok Szállodában dolgozott, később pedig ő vált a bugaci idegenforgalom egyik felelősévé. 1968-ban hortobágyi mintára épült meg a Bugaci Csárda és a Bugaci Ménes. Akkoriban Kecskeméten nem volt elég turisztikai attrakció, ezért szerettek volna olyan látványosságot létrehozni, amely idevonzza az embereket. A rendszerváltás után, 1993-ban magánvállalkozásként működött tovább a komplexum, azóta pedig folyamatosan fejlődünk. Szépen lassan minden egy kézbe került: a csárda, a ménes, az üdülőházak és a lovasprogramok is. Így alakult ki a mai turisztikai központ.
Mit jelent önök számára a hagyományőrzés, és mennyire nehéz ezt a mai turizmus igényeihez igazítani? Mit keresnek leginkább a Bugacra érkező vendégek?
– A mai világban nagyon nehéz kimozdítani az embereket. Versenyeznünk kell az otthonmaradással, a televízióval, az internettel és a mobiltelefonokkal. Olyan programokat kell megszerveznünk, amelyek valódi élményt nyújtanak. A fő célcsoportunk a kisgyermekes családok. Az urbanizált világban sok szülő szeretné megmutatni a gyerekeinek a vidéki életet, az állatokat, a pásztorkultúrát. Nálunk a fiatalok láthatnak malacokat, bárányokat, csikókat, megismerhetik az állatok közelségét és azt az életformát, amelyből a mai ember már nagyon kiszakadt. Mindig azt mondjuk: hagyománytisztelet és modern szellemiség. A hagyományt nem kell ápolni, mert nem beteg. Nem kell őrizni sem, mert nem akarják ellopni. A hagyományt tisztelni kell. A mi feladatunk az, hogy a modern kommunikációs eszközök segítségével eljuttassuk ezt a világot az emberekhez, és megmutassuk nekik, hogy érdemes ide eljönniük.
Milyen szerepet tölt be Bugac életében a Pünkösdi Csikósverseny, és mitől különleges ez az esemény?
– Magyarországon a külterjes pásztorkodó hagyományoknak két nagy központja van: a Hortobágy és Bugac. A hortobágyi hagyományok a Nagykunsághoz kötődnek, a bugaci pedig a Kiskunság központja. A Pünkösdi Csikósverseny tulajdonképpen a csikósok ünnepe. A pünkösdi királyválasztás régi néphagyományokon alapul. A verseny egyik legérdekesebb része a kendőtépés, amikor a lovasoknak meg kell szerezniük a múlt évi pünkösdi király vállára erősített kendőt. Aki ezt megszerezte, pünkösdi királlyá vált, és régen egy éven át ingyen ehetett-ihatott a csárdában, sőt elnyerte a falu legszebb lányának a csókját is.
Mennyire nyitott a fiatalabb generáció a lovaskultúra és a csikóshagyományok iránt? Látnak utánpótlást?
– Igen, és ez számunkra nagyon biztató. A pünkösdi rendezvényen odajött hozzánk egy csaknem tízéves kisfiú csikósruhában, és azt mondta, szeretné megtanulni a szőrén lovaglást. A lovaglásnak ma reneszánsza van. Rengetegen járnak ki lovardákba, és nagyon népszerűek a lovasversenyek is. Emellett a Kurultáj Magyarország egyik legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több tízezer ember érkezik ilyenkor Bugacra, sokan honfoglalás kori viseletben, hagyományos nyergekkel és íjakkal. Ez azt mutatja, hogy az emberek a globalizált világban keresik a gyökereiket és az identitásukat. Ha valaki megtalál egy közösséget – legyen az csikós vagy honfoglalás kori hagyományőrző közösség –, akkor teljesebb életet élhet.
Mit szeretnének, hogy a vendégek hazavigyenek magukkal Bugacról és a puszta világából?
– Elsősorban élményeket és emlékeket. Azt szeretnénk, hogy aki ide kijön, az valóban átélje a puszta hangulatát. Emellett fontos számunkra a gasztronómia is. A farmról az asztalra szemléletben dolgozunk, ezért a csárdában magyar szürke marhából, mangalicából és rackajuhból készítjük az ételeket. A vendégek nemcsak megkóstolhatják ezeket, hanem haza is vihetnek különféle termékeket: tepertőkrémet, mangalicazsírt, szürkemarha-szalámit vagy akár karikás ostort és fokost is. Ezek mind emlékeztetik őket arra, hogy jártak Bugacon.
Az állattenyésztés is fontos része a munkájuknak. Mit érdemes erről tudni?
– Nemcsak a népi kultúrát szeretnénk megőrizni, hanem a hagyományos magyar állatfajtákat is. Kisbéri félvér lovakat tenyésztünk, amelyek vérvonalai egészen az 1800-as évek közepéig visszavezethetők. Emellett magyar szürke marhát, rackajuhot és mangalicát is tartunk. Ezek az állatok manapság nem a legnagyobb hasznot termelő fajták, viszont egészen különleges minőséget képviselnek. A szürke marha húsa például teljesen más ízű, mint a modern intenzív tartásból származó marhahúsé. Ugyanez igaz a rackára vagy a mangalicára is. Ezekből olyan ételeket készíthetünk, amelyek valódi hagyományos ízvilágot adnak a vendégeknek.
