2024. május 12., vasárnap

A miniszter párttársára is mutogat a Hrkalović-Stefanović-ügyben

A Dijana Hrkalović, a belügyminisztérium volt államtitkára és Nebojša Stefanović volt belügyminiszter, jelenlegi védelmi tárcavezető közötti vádaskodás új fejezetbe lépett.

A volt miniszter elutasította Hrkalović minden vádját. Úgy fogalmazott, hogy hazugságokról van szó, és ezek terjesztésének irányításával egy párttársát is megvádolta.

Megemlítette Aleksandar Papić és Vladimir Đukanović nevét is ennek kapcsán – közli az N1, kiemelve, hogy Stefanović legutóbbi nyilatkozatában is hangsúlyozta Aleksandar Vučić melletti elkötelezettségét.

A médián keresztül történő vádaskodás résztvevői ugyanakkor azt is aláhúzzák, hogy hisznek az intézményrendszerben, amelynek a feladata is pontot tenni az ügy végére. Közben Vladimir Đukanović is jelezte, hogy hamarosan reagál a legújabb fejleményekre – közli az N1.

Emlékeztetőül: a hétvégén adott intejújában Hrkalović megvádolta Nebojša Stefanovićot, hogy lehallgatta az államfő telefonbeszélgetéseit, valamint védelmezte Veljko Belivuk bűnbandáját  is.